2018. március 21., szerda

Don Doko Don

Na, erre tényleg nagy szükség volt! Pedig egy teljesen egyszerű kajáról van szó, mégis hiánypótló tud lenni, hiszen eddig nem lehetett Budapesten dont kapni. Ez egy japán egytálétel, ami úgy néz ki, hogy egy doboz rizs tetejére húst és némi zöldséget tesznek. Igen, tényleg ennyi az egész, ráadásul a Don Doko Donban jelenleg mindössze kétféle verzióból (marha,- illetve sertéshúsos) lehet választani. Mégis folyamatosan pörög a hely, konkrétan annyira, hogy többször is korábban be kellett zárniuk, mert minden elfogyott, így inkább ideiglenesen lerövidítették a nyitvatartási időt.



Ez a népszerűség pedig egyáltalán nem indokolatlan: a normál adag don 1000, a nagy 1300 forintba kerül (előbbivel is jól lehet lakni, utóbbival viszont már biztosan), szóval nem mondható drága ételnek, egészséges, finom, és még a kiszolgálás is nagyon gyors. Nincs túl távol a szokásos ízektől, a sushitól ódzkodók is ki merik próbálni, hiszen ez csak a jól ismert rizses hús japán módra. Mégis van benne annyi újdonság, hogy kíváncsivá tegye az embereket, és ne legyen unalmas. Ha a környéken dolgoznék, akkor heti 1-2 alkalommal tuti a Don Doko Donban ebédelnék, nehezen tudok ennél ideálisabb jelöltet elképzelni a “business lunch” kategóriában.



A miso leves kevésbé győzött meg, ízre ugyan rendben volt, de lehetett volna kicsit tartalmasabb. Mondjuk a 300 forintos árára még így is rászolgált és éhes sem maradtam, szóval igazából nincs okom panaszra. Csak azt sajnálom, hogy a nikumant nem tudtam megkóstolni, mert az már elfogyott. Ez elvileg a kínai bao japán változata és a pult feletti képen jól mutat, viszont egyelőre elég korán kell érkeznie annak, aki közelebbről is szeretné látni. Remélem, idővel jobban tudják majd kezelni a nagy forgalmat, és visszaáll az eredeti nyitva tartás - az pedig még szuperebb lenne, ha a választék is bővülne.
Nyitva tartás:
H-P: 11:00-19:00
SZ: 11:00-17:00
(de érdemes figyelni a facebook-oldalukat, mert előfordul, hogy korábban bezárnak)