2018. szeptember 24., hétfő

Holló és Róka

Általában előre kinézem, hogy miről fogok írni a blogon, és egy konkrét helyet veszek célba, de vannak olyan környékek, ahova időnként elmegyek csak úgy körülnézni, mert gyakran találok ott valami érdekes újdonságot. Ilyen például a Ráday utca is, szívesen sétálok végig rajta, és, ha éppen nem látok semmi olyant, amiről blogolni van kedvem, akkor is van a közelben pár megbízható hely, ahol biztosan finomat tudok enni. Legutóbb viszont a Holló és Róka felkeltette az érdeklődésemet, szóval nem kellett tovább keresnem.


Ebben az étteremben az étlap középpontjában raclette áll. Ez az étel nálunk nem túl elterjedt, én legalábbis máshol még nem találkoztam vele, lényegében arról van szó, hogy pirítós vagy főtt krumpli tetejére olvasztott sajtot öntenek, és ezt még melegen tálalják. Itt szendvics illetve tál formájában is lehet kérni, én az utóbbiból választottam az érlelt sonkával tuningolt verziót (2590 Ft). Gyorsan elkészült, gőzölögve kaptam meg, és pont passzolt ehhez a hűvös, őszi időhöz, egy csésze forró teával kombinálva frankón átmelegített.


Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgot, akkor úgy is fogalmazhatnék, hogy sonkás-sajtos főtt krumplit ettem némi savanyúsággal, de nem is bonyolult kajára vágytam, hanem finomra, ez pedig abszolút teljesült. Egy ilyen ételnél különösen fontos, hogy az két-három összetevő amiből készül jó minőségű legyen. Itt egyértelműen a sajté a főszerep, és annak nagyon tetszett a fűszeres, karakteres, mégis lágy íze. Meg lehetne csinálni a raclette olcsó verzióját is valami gumis állagú, gagyi trappistával, de biztos vagyok benne, hogy az egészen más élmény lenne. A krumplit nem főzték szét, a sonka pedig szintén finom volt, és ennél több nem is kell a szuper ebédhez.


A sajt mellé gyakori párosítás a bor, a Holló és Róka választéka pedig ilyen téren is elég széles, sokféle hazai és külföldi borvidékről származó italt lehet itt megkóstolni. Nem vagyok jártas a témában, így azt sem tudom megállapítani, milyen minőséget képvisel az itteni kínálat, de valószínűnek tartom, hogy az ínyencebb borkedvelők is találnak benne valami számukra megfelelőt, ami méltó társa az ételnek.
Nyitva tartás:
H-CS: 11:30-23:00
P: 11:30-00:00
SZ: 10:00-00:00
V: 16:00-22:00

2018. szeptember 20., csütörtök

Smokey Monkeys BBQ

Amikor egy jó vega étteremben járok, gyakran belegondolok, hogy ilyen kajákkal akár hosszútávon is könnyen ellennék, de aztán az olyan helyeken, mint például a Smokey Monkeys gyorsan rájövök, hogy valószínűleg nagyon hiányozna a hús. Főleg, ha annyira frankón van elkészítve, mint az a marhaszegy, ami a szendvicsembe került: puha, omlós, szaftos, és úgy összességében baromi jóízű volt.



Többféle húsból (van köztük csirke, marha, sertés) lehet választani, és mindegyik kérhető magában vagy szendvics formájában is. Előbbi esetben nincs fix mennyiség, a súly határozza meg az árat, a szendvicsekbe pedig 150 vagy 250 gramm húst tesznek. Számomra a kisebb verzió (a marhaszegyes 1900 Ft) is bőven elég volt, ezt sem mondanám diétás adagnak. A bagettbe a húson kívül csak házi csalamádé kerül (ez is tök jó, nagyon illik a barbecue marhához), de lehet kérni extra jalapenot vagy köretet is kiegészítésnek. Ezek között nem csak a szokásos opciók szerepelnek, én például a hagymás sós uborkát kóstoltam meg, ami finom volt, passzolt a szendvics ízéhez, bár az adag lehetett volna kicsit nagyobb is. Emellett még egy apró szépséghibát tudok megemlíteni, miszerint a bagett belsejét érdemes lenne jobban megpirítani, mert így eléggé átázott mire a végére értem.


A szendvics viszont tényleg nagyon király volt, szeretem a marhahúst, mégis kevés helyen szokott ennyire ízleni. Teljesen jóllaktam, de, ha a nagyobb méretet kérem, szerintem abból sem hagytam volna, mert minden egyes falat ugyanolyan finom volt, a házi ribizliszörppel leöblítve pedig különösen jól csúszott. A helyiség berendezése is tetszett, az egyszerűsége ellenére egész jól közvetítette az amerikás hangulatot, amire a zene is ráerősített, de Smokey Monkeys-ba nem a környezet, hanem sokkal inkább a kaja minősége miatt fogok visszajárni.



Facebook: Smokey Monkeys BBQ
Címek: 
Szentendrei út 89-95. (én ezt látogattam meg)
Nyitva tartás:
H-P: 11:30-21:30
SZ: 11:30-20:00
V: 11:30-16:00

Haller utca 22.
Nyitva tartás:
H-P: 11:30-14:00

Arany János utca 23.
Nyitva tartás:
H-SZ: 11:00-22:00
V: 11:00-19:00

2018. szeptember 16., vasárnap

Habos Gofri

Azért a divatos street food újdonságok mellett a régió jó dolgok sem vesztek el teljesen! A Ferenciek terénél például igazi klasszikus, retró gofrit lehet kapni, amit nem csak a nosztalgia miatt érdemes kipróbálni. Nem készítenek a tésztából tölcsért, nem is kombinálják a hot doggal, itt tényleg nincs semmi hangzatos extra, a Habos Gofri népszerűsége mégis töretlen. 


Ebben pedig valószínűleg igen nagy szerepe van annak, hogy olcsón árulják az édességet, ami az árához képest elvárható minőséget simán hozza, sőt, bizonyos esetekben még felül is múlja. Sokféle feltét (pudingok, gyümölcsdarabok, krémek, lekvárok) közül választhatunk, és a kóstolgatást megkönnyíti, hogy felesben is lehet kérni - ráadásul felár nélkül. Vagyis, ha a gofri egyik felére mondjuk csokipudingot a másikra pedig túrókrémet kérünk, az pont ugyanannyiba (konkrétan 240 forintba) kerül, mintha ugyanaz a feltét lenne az egészen.

Több ízt is próbáltam már, és mindegyik teljesen korrekt volt, az eddigi kedvencem viszont egyértelműen a málnahab. Először tartottam tőle, hogy nagyon műanyag vagy túl édes lesz, de inkább pont egy kellemesen frissítő fanyarság jellemző rá. Szerencsére a pudingok illetve a krémek sincsenek agyoncukrozva, nem pusztán az édes íz dominál bennük. Nem azt mondom, hogy ezek olyan gofrik, amikért megéri eljönni a város másik feléből (a tészta például kicsit száraz, és önmagában talán íztelen is lenne), de, ha a környéken jártok, és megkívántok valami desszertet, akkor egy kis kitérőt azért érdemes tenni a Habos Gofri felé.



Facebook: Habos Gofri
Cím: Ferenciek tere 4.
Nyitva tartás:
H-V: 10:00-21:00

2018. szeptember 11., kedd

Bubó

A kifejezetten kellemes problémák közé tartozik, amikor valahol már a reggelit is nehezen tudom kiválasztani. Általában örülök, ha az étlapon van 2-3 szimpatikus opció, a Bubóban viszont olyan sok lehetőséggel találtam szembe magam, ami komoly dilemmát okozott. Természetesen vannak szendvicsek és a tipikus tojásos ételek sem hiányoznak, de a választék kiegészül pástétomokkal, müzlivel, zabkásával, és különböző reggeli menükkel (magyar, francia, lengyel) is. 


Ha egy hétig a környéken nyaralnék, minden nap valami más finomságot tudnék kipróbálni, és könnyen lehet, hogy így is vissza fogok térni, de valamivel el kellett kezdenem a kóstolást, szóval elsőre a bagel-rántotta kombó (1590 Ft) mellett döntöttem. Nincs nagy zsákbamacska, az étel neve jól bemutatja, miről van szó, annyit érdemes még tudni róla, hogy a bagel mindkét felét alaposan megkenik sajtkrémmel, mielőtt beleteszik a rántottát, és jár mellé némi zöldség plusz egy választható ital (kávé, tea vagy kakaó).


Első ránézésére kicsit kevésnek találtam a mennyiséget, főleg az árhoz képest, de azt azért tudomásul kell venni, hogy beülni valahova reggelizni bizonyos szempontból a “luxus” kategóriába tartozik. Ennyi pénzért simán lehet ebédeket is kapni, néha mégis sort kerítek rá, hogy a szokásos otthoni zabkásám helyett mással, máshol indítsam a napot, és nem szoktam megbánni. Egy ilyen ráérős, nyugodt reggelinek igazán megvan a hangulata, ez pedig különösen igaz a Bubó esetében. A felszolgálás kifejezetten kedves, készséges és a Dunára való kilátás sem hátrány. 

Egyébként végül az adag sem bizonyult kevésnek, pont elég volt, és könnyen kibírtam vele az ebédig. Ízek tekintetében nem sok extrát tudok elmondani, de nem is voltak ilyen elvárásaim. Amit kaptam, az egyszerűen egy jól elkészített rántotta egy friss, puha bagelben - pontosan az, amire számítottam. Ezt és az összes reggelit egész nap lehet választani, de, ha ebédre vagy vacsorára valami “komolyabb” kaját ennétek, akkor kérhettek például quesadillát, lecsót, tésztát, vagy salátát is - a kínálat tehát eléggé színes.



Facebook: bubó
Cím: Jászai Mari tér 3.
Nyitva tartás:
H-P: 7:00-21:00
SZ-V: 7:00-20:00

2018. szeptember 5., szerda

Kozmosz Vegán Étterem

Kezdem azt érezni, hogy, ha a stabil minőség és egy új hely kockázatmentes kipróbálása a célom, akkor érdemes valamelyik vegetáriánus vagy vegán éttermet célba vennem. Igaz ugyan, hogy ezekben ritkán találkozom nagy bravúrokkal és igazán különleges kajákkal (az eddig tesztelt helyek közül a Napfényes a kedvencem), de még csalódnom sem kellett bennük. Ebbe a sorba pedig tökéletesen beleillik a Kozmosz Vegán Étterem is, hiszen jó áron kaptam itt finom és laktató ebédet.


A helyiség nem nagy, de pont emiatt tetszett a hangulata. Családias és nyugodt, a konyha pedig nincs teljesen szeparálva a vendégtértől, így jól ráláttam egy részére az asztalomtól. Éppen nem volt óriási pörgés, ezért nem kellett sokat várnom, hogy elém kerüljön a barbecue szejtán tál (1690 Ft), amit rendeltem. A szejtán mellett grillezett bébikukorica, saláta, sült krumpli illetve paradicsomszósz volt rajta, és a sokféle ízből egy tök jó, változatos étel állt össze. Jól eltalálták a szejtán állagát, nem volt sem rágós, sem gumis, és a kukorica is ízlett, legjobban mégis a krumpli jött be.

Pedig semmi extra nem volt benne, egyszerűen csak nem szívta meg magát olajjal, ezért igazán ropogós tudott lenni a külseje, és nem vitték túlzásba a fűszerezését. Ez a köret egy hamburgeres helyen (bizonyos szempontból a Kozmosz is ilyen, többféle vegán burger is van az étlapon) is teljesen oké lenne, vagy a sűrű paradicsomszószba mártogatva sörkorcsolyaként is megállja a helyét.


Egyébként a szolidabb fűszerezés és az ehhez kapcsolódó visszafogottabb ízvilág a tál minden elemére jellemző volt. Nekem ez kifejezetten bejött, de aki valami igazán intenzív ízű ételt szeretne, az jobban teszi, ha inkább egy másik fogást választ. Az étlap egy része úgyis folyamatosan cserélődik, legutóbb például thai kajákkal egészült ki az állandó kínálat.
Azt vettem észre, hogy a jó vegán éttermekben (ahogy itt is), az állati eredetű összetevőket nem pusztán növényi alternatívákkal, hanem extra odafigyeléssel és gondosan megválogatott alapanyagokkal igyekeznek pótolni. Ez egy határozottan szimpatikus szemlélet, amiből kellő kreativitással szuper ételek jöhetnek létre.
Nyitva tartás:
H: zárva
K-P: 11:30-15:00 & 18:00-22:00
SZ-V: 11:30-22:00