2017. július 31., hétfő

Bank3 Palacsinta Bár

Biztos vagyok benne, hogy egyszer nyílik majd egy olyan hely, ami rácáfol a következő kijelentésemre, jelenleg mégis úgy érzem, a Bank3 sikeresen kihozta a maximumot a palacsintából. Sőt még többet is, hiszen amellett, hogy a 40 cm átmérőjű tésztát mindenféle finomsággal megtöltve különleges desszerteket hoztak létre, egy csomó főételbe is belecsempészték a palacsintát. Szóval ide nem csak nassolni érdemes jönni, hanem egy komplett étkezésre is remek választás.

Az étlap nagyon hosszú, talán túlságosan is. Szerepel rajta egy csomó jópofa, ötletes kaja, de legdrágább szekcióban akad néhány erőltetettnek ható, fura párosítás. Nem azt mondom, hogy 4490 Ft sok egy húszdekás steak-ért, de ezt a fogást például biztosan nem egy palacsintázóban fogom kikérni. Szerencsére ez az abszolút véglet, egyébként van egy csomó szimpatikusan hangzó étel 1000-1500 forint környékén, a választék jó háromnegyedét egyből megkóstoltam volna. A bőség zavara miatt, érdemes nagyobb társasággal jönni, sokfélét kérni, aztán mehetnek körbe a tányérok. Ha így tesztek, akkor a biztonság kedvéért foglaljatok előre asztalt, mert nem sok a férőhely, és egy átlagos szombat délután közel teltház volt.


A leveskínálat hetente változik, az aktuális lehetőségek közül a kókuszos-ananászost (590 Ft) választottam, ami szuper indításnak bizonyult. Az nem meglepetés, hogy ezek gyümölcsök nagyon jó párost tudnak alkotni, de eltalálták köztük azt az arányt, aminél mindkettő íze a lehető legjobban érződik, és egy igazi hűs, karibi előétel-desszert kombinációvá áll össze.


A főételek közül a túrós csusza palacsintát (990 Ft) kóstoltam meg, és egy tökéletes csuszát kaptam! A pont ideális vastagságú, puha palacsintatészta valamivel könnyebb a hagyományos verziónál, de a többi összetevő (túró, tejföl, szalonna, füstölt tarja) gondoskodik róla, hogy a végeredmény egy hamisítatlan, magyaros ízvilágú, tartalmas kaja legyen, aminek kifejezetten jól áll ez a modernizáló változtatás. Az adagok a nagy méretű tányérok miatt elsőre kicsinek tűnhetnek, valójában átlagos mennyiségekről van szó, két fogással jól lehet lakni. Hétköznaponként 11-től 3-ig ebédmenüt is lehet kérni, amibe a leves és az üdítő mellé egy édes (990 Ft) vagy sós (1490 Ft) palacsinta tartozik. Ezt igazán jó ajánlatnak tartom, és ilyen pozitív első benyomások után tuti, hogy tovább fogom kóstolgatni a Bank3 kínálatát.

Facebook: Bank3
Honlap: www.bank3.hu
Cím: Bank utca 3.
Nyitva tartás:
H-SZ: 9:00-22:00
CS-P: 9:00-23:00
SZ: 12:00-23:00

2017. július 26., szerda

Anjuna Ice Pops

Kiskoromban sokkal jobban szerettem a jégkrémet a fagyinál. Persze akkor még az extra adag cukorral, ízfokozóval, térfogatnövelővel és hasonló “jókkal” megpakolt termékeket választottam a boltban. Nem volt kockázat, ha megvettem mondjuk egy dupla csokis Magnumot, akkor tudtam, hogy ugyanazt a nem kiemelkedő, de legalább stabil minőséget fogom kapni, mint előtte mindig.

Aztán később elkezdtem édességek terén is az egészségesebb, minél kevesebb (ideális esetben nulla) adalékanyagot tartalmazó alternatívákat keresni, a Levendulában pedig arra is ráeszméltem, hogy a “kézműves fagylalt” nem csak egy túlárazott, kizárólag sznoboknak szánt cucc, hanem baromi finom hideg desszert. Ezen felismerés hatására inkább a különböző fagyizókat próbálgattam, és parkolópályára kerültek a jégkrémek. Egészen mostanáig, mert amikor az Anjuna Ice Pops-ról olvastam (ami amúgy már kb. 2 éve létezik, csak eddig elkerülte a figyelmemet), egyből tudtam, hogy ez nekem való!

pisztácia

Mi is ez? Természetes alapanyagokból, mesterséges aromák nélkül készített, cukor,- laktóz,- és gluténmentes, teljesen növényi alapú jégkrémek. Ha egy édesség ennyire “mentes”, akkor könnyen azt hihetjük, hogy erősen kompromisszumos kényszermegoldásról van szó, és ez sokszor tényleg így van, de ebben az esetben nem! Oké, az ice pop-ok látványban kevésbé erősek, hiszen nincsenek bevonva tripla csokiréteggel (sőt, szimplával sem), viszont a visszafogott külsőhöz remek ízek társulnak.

csoki-mogyoró

Elsőként a pisztáciás jégkrémet (790 Ft) kóstoltam, talán említettem már, hogy azért szeretek ezzel tesztelni, mert jól megmutatja az adott hely hozzáállását. Egy citromos fagyival ellentétben, nem olcsó móka minőségi alapanyagot használni, aromákkal viszont sosem tudják rendesen helyettesíteni. Az Anjuna-nál nem is próbálkoznak ilyesmivel, hanem tényleg pisztáciával dolgoznak, ennek köszönhetően a végeredmény hibátlan. Egyszerre tud édes, és enyhén sós lenni, a kettő íz nem oltja ki egymást.

málna-lime

Következő alkalommal a csokis-mogyorós jégkrémet próbáltam ki (490 Ft a kis méret), ami szintén telitalálat volt. Ez nem egy csokira emlékeztető, nyomokban mogyorót tartalmazó cucc, hanem az első pillanattól kezdve teljesen egyértelműek az ízek. Szóval kettőből kettő, de elég gyakran megfordulok a Deák tér környékén, ezért a bejegyzés publikálása előtt beugrottam egy harmadik tesztre, amikor a málnás-lime-os változat (690 Ft) lett a befutó. Ahogy az előzőek, úgy ez sem a kinézetével hódít, viszont érdemes közelebbről is megvizsgálni, mert elég egyértelműen látszik, hogy ez tényleg gyümölcsből készül.

málna-lime

Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy erőteljes málna íze van, amihez társul egy kellemes, frissítő savanykásság a lime-nak köszönhetően. Sorrendet nem tudnék felállítani az általam kóstolt Anjuna-jégkrémek között, de ez volt a legnyáriasabb, szóval a kánikulában ezt ajánlom leginkább. Megértem, ha sokalljátok az árakat, de higgyétek el, megérik azt a plusz pénzt, amennyivel többe kerülnek egy Magnumnál! 
Nyitva tartás:
H-V: 9:00-23:00

Nyitva tartás:
H-V: 11:00-20:00

2017. július 21., péntek

Samurice

Az újabb és újabb street food-ötletek sorra írják át a hamburger alapképletét. Régebben egyértelmű volt, hogy a klasszikus buci-hús párosból kiindulva készülnek el különböző verziók, aztán először a húspogácsa cserélődött le (a Paneer esetében rántott sajtra, a vegán kajáldáknál növényi eredetű cuccokra), most pedig a Samurice elhozta a szendvicset, aminek zsemle helyett rizskorongok adják a vázát.


Mindez elég furán hangzik, de valójában nemcsak érdekes, hanem működőképes is a koncepció. A főtt rizsből összetapasztott korongok elég stabilak, hogy ne hulljon darabjaira az étel, ugyanolyan egyszerűen el lehet fogyasztani, mint egy sima hamburgert. Annyi trükk azért van a dologban, hogy ennek a szendvicsnek a belsejébe nem egy összefüggő húspogácsa kerül, hanem húsdarabok - gondolom így tovább egyben tud maradni a kaja.


Csirkés, kacsás, marhás, malacos vagy vega verzió közül lehet választani, én a marhahúsosat (1300 Ft) próbáltam ki, és kifejezetten ízlett. A rizskorongok állaga nagyon bejött, maguktól nem esnek szét, mégis egészen puhák és krémesek, a hús, a zöldségek és a szószok pedig remek együttes ízt eredményeznek. Szóval a Samurice hamburgere nem olyan, amit csak egyszer megkóstoltam poénból illetve kíváncsiságból, hanem simán el tudom képzelni, hogy máskor is őket választom a Karavánban sorakozó food truck-ok közül.


Az egyetlen problémám a szendvics méretével volt, amit még akkor is kicsinek tartok, ha egyébként a rizs laktatóbb, mint egy átlagos buci. Az árhoz viszonyítva igazából korrektnek mondható ez az adag, viszont jó lenne, ha egy nagyobb testvér is kerülne az étlapra, mert így egy burger még éppen kevés, kettő azonban már valószínűleg sok lenne. Legközelebb édesburgonyát is kérek majd mellé, úgy talán megoldódik ez a probléma, és nem lesz hiányérzetem. 

Facebook: Samurice
Cím: Kazinczy utca 18.
Nyitva tartás:
H-SZ: 11:30-23:00
CS-SZ: 11:30-1:00
V: 11:30-23:00

2017. július 16., vasárnap

Corso Gourmet

Túlságosan szereted Budapestet, és azt akarod, hogy egy kicsit elmenjen tőle a kedved? Csak sétálj végig hétvégén, ebédidőben a Váci utcán, máris csökkenni fog a lelkesedésed! Ha pedig abban a “kitüntetésben” részesülsz, hogy az éttermek előtt álló vendégfogó bedóemberek valamiért külföldi turistának néznek, akkor még biztosabb a hatás. Azonban szerencsére akkor sincs minden veszve, ha valaki éppen ezen a környéken éhezik meg, és valami háziasat enne. Nem muszáj ugyanis a 3000 forinttól induló “traditional hungarian” menüket választani (valószínűleg a pincér is meglepődne, ha valaki magyar nyelven kérne ilyesmit), ennél jelentősen olcsóbban is jól lehet itt lakni.


Méghozzá a CBA Corso Gourmet nevű önkiszolgáló étkezdéjében, ami a kétszintes élelmiszerüzlet fölött található. A pultokban tipikus magyaros ételek sorakoznak, amikből egészen baráti áron állíthatunk össze egy kiadós ebédet vagy vacsorát. Naponta váltakozó leveskínálat, pörköltek, egytálételek, többféle frissen grillezett vagy rántott hús, sajt, illetve zöldség valamint a szokásos köretek - vagyis a hagyományos kifőzdés kínálat, csak az átlagosnál jobb minőségben elkészítve.



Persze nem éttermi színvonalra kell számítani, de az árak sem azon a szinten mozognak. A grillezett húsokból például 300, a rántott sajtból pedig 200 forintba kerül 10 deka, ez mindkét esetben nagyjából egy szeletnek illetve darabnak felel meg. Az én ebédem 1270 forintba került, ebben egy kis adag gyümölcsleves, pesztós pulykamell, rántott sajt, rizs plusz egy adag savanyúság volt benne, teljesen jóllaktam vele és mindegyik étel hozta az elvárható szintet. Szóval ennyi pénzből simán ki lehet hozni egy bőséges étkezést a Váci utcában, sőt, még kevesebből is, hiszen a hétvégén is kapható kétfogásos napi menü mindössze 990 Ft. 

Külön öröm, hogy mindezt nem valami dohos pincehelyiségben kell elfogyasztani, mert a Corso Gourmet egyszerű, viszont modern, stílusos belsővel bír, ahol jó érzés leülni. Mindent egybevetve nem azt mondom, hogy ezért a helyért érdemes átkelni a városon (biztos mindenkinek van egy bevált kifőzdéje az otthonához közel), de hasznos információ lehet, hogy még a város egyik legdrágább részén sem kell sokat fizetni egy korrekt kajálásért. 

Nyitva tartás:
H-SZ: 8:00-21:00
V: 9:00-19:00

2017. július 11., kedd

Hot Dog Cold Beer

Hot Dog Cold Beer - imádom ezt a nevet! Egyszerű, lényegre törő, és még a kínálatot is jól bemutatja. Itt nincs semmi zsákbamacska, nem lehet kérdéses, hogy mire számítson az ajtón belépő vendég. Hot dogból ötféle verzió kapható, mindegyiknek ugyanolyan kifli és virsli az alapja, ezt a párost tuningolják tovább a különböző nemzetek gasztronómiájára jellemző összetevőkkel. Konkrétan olasz, mexikói, amerikai, német illetve japán dog szerepel az étlapon, mindegyik 1090 forintba kerül.


Sörök tekintetében már sajnos kevésbé izgalmas a választék. Talán csak nekem hiányzott, hogy többféle kézműves sör is legyen, viszont a heineken-soproni-edelweiss trió egyik tagja sem hozott lázba, így a ház sörét kóstoltam meg, amiből 490 Ft volt egy pohár. Korrekt, tipikus lager, de nincs benne semmi emlékezetes, és nagyjából ugyanezt tudom elmondani a kajáról is. 


Mexikói hot dogot kértem, ami rendesen el volt látva feltétekkel (piriított hagyma, jalapeno, cheddar szósz, paradicsom, kukorica, bab), összességében ízlett, a maga kategóriájában teljesen rendben volt, de mondjuk a TöLTő-féle ínyenc vonallal nem érdemes alaposabban összehasonlítani, mert hatalmas a különbség. Itt felesleges külön-külön kóstolgatni az összetevőket, és elemezni az ízeket. Ez egyszerűen egy korrekt street food, nem több - mondjuk a név sem ígért semmi mást. 



A desszertválaszték azonban igazán figyelemre méltó, nem tudom, hogy lehet-e Budapesten máshol is kapni a sweet doghoz (890 Ft) hasonló édességet. Ez olyasmi, mint a corn dog, vagyis a pálcára húzott, bundában megsütött virsli, csak éppen virsli helyett egy csokiszelet kerül a bundába. Normál esetben erre talán azt mondanám, hogy túl amerikaias őrület és nem kérek belőle, de van snickers-es változat is, amit muszáj volt kipróbálnom, és amilyen furán hangzik, annyira bejött. Olvadt, folyós csoki, karamellkrém, mogyoródarabok - igazából egy nyúlós, édes massza keletkezik a tészta belsejében, de aki szereti a Snickerst (vagy a Bountyt, Marsot esetleg a túró rudit), annak ilyen formában is érdemes megkóstolnia. 
Nyitva tartás:
H-SZ: 11:00-0:00
CS: 11:00-3:00
P-SZ: 11:00-6:00
V: 11:00-0:00

Nyitva tartás:
H-CS: 11:00-4:00
P-SZ: 11:00-6:00
V: 11:00-4:00

2017. július 6., csütörtök

JUICY

Nem vagyok valami a nagy turmix vagy gyümölcslé fogyasztó, de a nyári forróságban mondjuk egy hosszabb futás igazán jól tud esni az ilyen frissítő. Ilyenkor általában magamnak készítem “lesz, amilyen lesz” alapon, viszont van, amikor nincs kedvem alapanyagot válogatni, aztán itthon pancsolni, ebben az esetben pedig jól jön egy kész, profi megoldás.

Forrás: a JUICY fb-oldala

Szerencsére egyre többfelé lehet cukrot, tartósítószert és mesterséges cuccokat sem tartalmazó, pusztán gyümölcsökből és zöldségekből álló dzsúzokat kapni, én most ezek közül a talán legismertebbet, vagyis a Juicy-t választottam. Számtalan kávézó, pékség, reggelizőhely kínálatában szerepelnek az általuk készített italok, viszont van egy bázisuk is a Madách Imre úton, amin a Budapest Bagellel osztoznak. Ezt kerestem fel a bővebb választék reményében és nem kellett csalódnom. Lehet itt kapni szendvicseket, salátákat és egészséges desszerteket is, de nem hagytam, hogy ezek elvonják a figyelmemet, kizárólag a hűtővel foglalkoztam, amiben egymás mellett sorakoztak a különféle hidegen préselt levek.


Ezekből egy 375 ml-es palack 990 forintba kerül, ami húzósnak tűnhet egy üdítővel összehasonlítva, (de kár lenne csak azért egy kalap alá venni őket, mert mindkettő ital) a frissen facsart gyümölcslevekhez viszonyítva viszont már más a helyzet. Nem arra célzok, hogy a Juicy italai olcsók, és igyatok ilyeneket minden nap, de, ha néha meglepnétek magatokat vagy valaki mást egy finom és egészséges frissítővel, akkor ez remek választás. Minden üvegen fel vannak tüntetve az összetevők valamint az adott ital pozitív élettani hatásai (például vértisztító, immunerősítő), így akár ezek alapján is lehet választani, de talán nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, a vevők többségének az íz az elsődleges szempont.


Én az 'energy boost' (narancs-ananász-répa-citrom-gyömbér-kurkuma) illetve a 'botanica' (alma-spenót-uborka-zeller-gyömbér-menta) nevű mixeket kóstoltam, és mindkettő hibátlan volt. Az arányok nagyon jól el vannak találva, nincs olyan összetevő, ami túlságosan dominálna, hanem egy új egységes íz jön létre. Az energy boost esetében ez "csak" egy remek gyümölcslé, amibe a gyömbér enyhe csípőssége tett némi csavart, a botanicában viszont izgalmasabb, különlegesebb végeredménnyé álltak össze a felhasznált alapanyagok, amihez hasonlót otthon biztosan nem tudnék készíteni. Ebből kiindulva mostantól a főleg zöldségekre épülő italokat fogom kóstolgatni a JUICY-nál és máshol is. Tervezek olyan helyeket is kipróbálni, ahol közvetlenül előttem (akár az általam kiválasztott hozzávalókból) készítik a leveket, ha van tuti tippetek ebben a kategóriában, ne tartsátok magatokban! 

Facebook: JUICY
Cím: Madách Imre út 12.
Nyitva tartás:
H-SZ: 8:00-18:00
V: 9:00-18:00

2017. július 1., szombat

Street Cakes

Néha előfordul velem, hogy iszonyatosan megkívánok valami olyan kaját, ami nélkül egyébként évekig is vígan megvagyok. Például nem vagyok túl édesszájú, legutóbb mégis csillapíthatatlan vágyat éreztem egy nagy adag desszert után. Sütihez azonban nem volt kedvem, és azt sem akartam, hogy mindig csak az alternatív, egészséges alapanyagokkal dolgozó cukrászdákról írjak, ezúttal inkább cukorral megpakolt, bűnös élvezetekben gondolkodtam. A listámat böngészve viszonylag gyorsan a töltött kürtős kalácsokat készítő Street Cakes mellett döntöttem, hiszen elég jól hangzott a gondolat, hogy a desszertem belsejében egy másik desszert legyen.


Célba is vettem a helyet, aztán az ajtón belépve hosszasan tanulmányoztam a különféle opciókat felsoroló táblákat. Nem azért, mert bonyolultak, a rendszer kifejezetten áttekinthető, csak éppen a számtalan ízesítés és extra volt az, ami megnehezítette a döntést. Abban legalább biztos voltam, hogy hagyományos helyett tölthető, tölcsér alakú kalácsot kérek, de pont innentől jöttek a komoly dilemmák. A négyféle ízesítésű tésztába, szintén négy fő csoportból lehet tölteléket választani és erre még jöhetnek a különböző gyümölcsös vagy csokis feltétek, öntetek és szórások.


Végül egy viszonylag szolidabb verziónál maradtam, és étcsoki darabokkal díszített csoki-vanília fagyit kértem kakaós kalácsba. Ez az összeállítás kereken egy ezresbe került, de az extrémebb kalóriabombákat is ki lehet hozni 1400-1500 forint körül. Ez szerintem nem vészes, ha figyelembe vesszük a kürtős kalácsok és a fagyik árát, valamint azt, hogy ekkora adag édességet azért jó esetben nem tolunk be minden nap. A tészta nem volt meleg, ami egy karácsonyi vásárban negatívum lenne, jelen esetben viszont előnynek bizonyult, hiszen így nem olvasztotta meg egyből a benne lévő tölteléket. Ennek a minősége természetesen nem éri el a jobb kézműves fagylaltozók szintjét, de egy korrekt gépi, csavaros fagyiról van szó, ami ízét is állagát tekintve is megfelel a célnak. A kalács pedig kifejezetten bejött, kicsit ropogós, kicsit puha, omlós, és nem túl cukros, önmagában is megállná a helyét, persze úgy kevésbé lenne figyelemre méltó. Ahogy már írtam, tényleg ritkán kívánok meg ehhez hasonló édességet, viszont mivel elégedett voltam a Street Cakes-szel, könnyen lehet, hogy a következő alkalomkor is itt fogok kikötni. Ki tudja, akkor talán kipróbálok majd egy mindennel megpakolt változatot.
Nyitva tartás:
K-V: 12:00-20:00