2018. március 6., kedd

Csibefalat

Van a Ráday utcában egy olyan hely, amit nem elsősorban az ott kapható ételek, sokkal inkább a hangulat miatt találtam említésre méltónak. Hiszen egy teljesen átlagos rántott csirkés szendvicsben semmi érdekes nincs, viszont nem mindegy, hogy ezt a kaját mondjuk egy pályaudvari büfében vagy a Csibefalat gyorsétteremben esszük meg.



Ha szenzációhajhász címet akartam volna adni a bejegyzésnek, akkor akár a magyar McDonaldsnak vagy még inkább magyar KFC-nek is titulálhattam volna ezt a helyet, mert annak ellenére, hogy nem üzletláncról van szó, a belső nagyon franchise-os jellegű. Csak itt nem a modern, trendi, szezonálisan változó hamburgereké hanem a jó öreg rántott csirkemellet tartalmazó zsemléké a főszerep. A különböző változatok csak annyiban térnek el egymástól, hogy a húson kívül mi van még bennük: lehet kérni sült vagy rántott májat, francia salátát, zöldségeket és lapka sajtot.




640 forintot fizettem a képen látható szendvicsért, amibe paradicsomot, uburkát, hagymát illetve sajtot válogattam össze, és ez az ár összhangban volt a minőséggel. Nem látom értelmét, hogy az ízeket részletezzem, a Csibefalat nem a Rapaz, itt nincs semmi újító csavar, szóval valószínűleg mindenki el tudja képzelni, milyen ez a kaja. Egyfajta bűnös élvezetként tudnám jellemezni, ami ugyan nem különösen finom, időnként mégis jól esik. Nincs vele semmi gond, ennyi pénzért felesleges többet várni, az pedig pozitívum, hogy nem csak olcsó jóllakási lehetőséget kínál ez a hely, hanem a körítésre is ügyeltek. Na jó, a hangulat talán csak engem fogott meg ennyire, de nekem tényleg bejött ez a “retró magyar gyorsétterem” jelleg.


A választékban egyébként szerepel még grillezett csirkecomb, különböző rántott zöldségek, rösztik és hasonló köretek is, ezeknek az ára súlyra van megadva. Ez a zöldséges krumplilángos például 280 forint volt, és pontosan azt nyújtotta, amire számítottam. Nem mondom, hogy rendszeresen fogok ide járni, de, ha esetleg tényleg franchise lenne a Csibefalatból, és nyílna egy a közelemben, akkor néha azért beugranék.
Nyitva tartás:
H-P: 8:00-20:00
SZ: 10:00-17:00