2017. augusztus 11., péntek

Soleil Bistro & Coffee

Amikor nagyjából egy éve a Bikás parkról írtam, akkor beszámoltam a kiaknázatlan lehetőségekről is. Nos, a legszembetűnőbb üresen tátongó épületben azóta beindult az élet, és a Facebook-oldala alapján a Soleil Bistro & Coffee éppen olyan helynek tűnt, amilyen hiányzott innen: ki lehet ülni egy kávéval, limonádéval, borral vagy kézműves sörrel a park szélére, és beszélgetni egy jót vagy egyszerűen csak lazítani.


Az italválasztékban több figyelemre méltó pozitívum is van, kávéból például sötétebb pörkölésűt és újhullámost is kérhetünk, így mindenki megtalálja az ízlésének megfelelőt. Kapható néhány különlegesebb üdítő (például Fritz Kola vagy Gyömbír) és cukormentes limonádé is. Utóbbi valójában nem nagy szám, de általában külön kell szólni érte, itt pedig alapból szerepel az itallapon. Ezek mellett vannak még zöldség- illetve gyömöcslevek, jeges teák valamint többféle shake és persze az alkoholos frissítők.


Az ételek sora már kevésbé hosszú, de kellően változatos. Hétköznap 11:30-tól 15 óráig 1480 forintért ebédmenüt (leves + főétel + 3 dl házi szörp) kínálnak, én azonban munka után látogattam meg a Soleil Bistro-t, így elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy egy könnyű vacsorát is össze lehet-e itt hozni. Határozottan igen, az már más kérdés, hogy én végül mégsem a könnyű fogások egyikét választottam. Dönthettem volna valamelyik saláta vagy tortilla mellett, esetleg kérhettem volna egy adag mártogatós krémet, el is gondolkodtam ezeken az opciókon, aztán mégis a tarjával töltött házi lepény (1690 Ft) lett a befutó. Kicsit meglepett, hogy nem csak trendi, modern ételek, hanem ehhez hasonló “nehezebb” kaják is vannak az étlapon, és gyorsan elcsábultam ebbe az irányba.


Aztán amikor elkészült a vacsorám, már a látvány meggyőzött róla, hogy nem volt rossz választás. Úgy tudnám jellemezni ezt a lepényt, mint a gyros magyaros, falusi változata: vastag, puha, laktató tészta, belülről enyhén fokhagymás tejföllel megkenve, némi sajttal, uborkával, paradicsommal és sok-sok tarjával megtömve. Egy igazán tartalmas, erőteljes ízű, húsban gazdag étel, amivel mindössze annyi problémám volt, hogy jól jött volna hozzá egy élesebb kés. Ez persze egyáltalán nem veszi el a kedvem a mihamarabbi visszatéréstől, hiszen az első benyomásaim igazán pozitívak és nagyon örülök neki, hogy egy ilyen hellyel gazdagodott a Bikás-park környéke.
Nyitva tartás:
H-SZ: 7:00-22:00
V: 10:00-22:00