2015. június 11., csütörtök

Hummus Bar

Pár napja ismét az a helyzet állt elő, hogy főzni nem volt kedvem, egy új kajáldát kipróbálni viszont igen, így el is kezdtem böngészni a lehetséges célpontok listáját. Egy közelgő félmaraton miatt mindenképpen valamilyen egészséges ebédet szerettem volna, hummuszt pedig már régóta nem ettem, így a Hummus bar mellett döntöttem. Ez a hálózat 10 étteremmel van jelen Budapesten, több kerületben is megtalálhatóak, és a város nagy részébe házhoz is szállítanak. Én a Bartók Béla úti egységbe mentem, ami külsőre könnyen összetéveszthető egy átlagos gyros-ossal, de itt nem annyira meglepő módon sokkal inkább a különböző ízesítésű hummusz tálak köré szerveződik az étlap. Ezeknek a feltétektől függően változnak az áraik, az alap verziót egy ezres alatt (épphogy: 990 Ft) meg lehet venni, 1790-ért pedig már marha és bárányhús is kerül a hummuszra.

Hummus Bar - Komplett tál

A helyiségben szóló túlságosan hangos és teljesen kommersz (valami halk, keleties dallam passzol volna a hangulathoz, de ez inkább csak zavaró volt) zenével megküzdve sikerült leadnom a rendelésemet, egy ”Komplett tálat” választottam. Ez 1490 forintba kerül, és 6 falafelgolyó, gomba, főtt csicseriborsó illetve fűszeres lóbab van benne. Kis idő múlva meg is kaptam az igazán gusztán tálalt ételt 2 pitával körítve (ez minden tálhoz jár). Elsőre kicsit kevésnek találtam a adagot, de amikor a felét megettem, már biztos voltam benne, hogy a végén abszolút nem maradok majd éhes. Így is lett, simán jóllaktam és a minőséggel is kifejezetten elégedett voltam. A kellően sűrű, krémes hummusz és a rápakolt feltétek külön-külön is bejöttek, és ezek az ízek szépen passzoltak egymáshoz. Legszívesebben a falafelgolyókra emlékezek vissza, azok jó értelemben véve egészen mások, mint amit a legtöbb gyros-osnál ugyanezen a néven árulnak. A Komplett tál tehát méltó a nevére, tényleg egy teljes értékű, különleges ízű, vegetáriánus főétel, amiből egyáltalán nem hiányzik a hús.

Az viszont már érdekesebb kérdés, hogy kinek ajánlom a Hummus bar meglátogatását: nem mondom, hogy, ha valakinek nem ízlik a hummusz, akkor itt meg fogja szeretni, aki pedig szereti, az valószínűleg már ismeri ezt az étteremhálózatot, hiszen a „hummusz Budapest”-re guglizva is ez szerepel a találati lista első helyén. Azonban, akimég nem próbálta ezt az ételt, de szeretne korrekt áron finomat, egészségeset és valami újat enni, annak érdemes itt megkóstolnia, mert valóban jól készítik el. Én biztosan vissza fogok térni ide, mert az étlapon még sok izgalmas tétel szerepel. Ja, és a házi limonádé is szuper!