2019. június 15., szombat

EPiC Burger & Bar

Ha ki akarok próbálni egy új hamburgert, akkor elmegyek egy jónak ígérkező hamburgerezőbe. Ez elég egyértelmű, és nem is túl nehéz feladat, általában pár netes fotó és a honlap vagy facebook-oldal alapján nagyjából be tudom lőni, mire számíthatok egy adott helyen. Az EPiC-ben mégis nehézségbe ütköztem, hiszen annyi ígéretes kaja volt az étlapon, hogy hirtelen még abban sem voltam biztos, tényleg hamburgert akarok-e enni.


Végül kitartottam az eredeti terv mellett, de még így is sok maradt a választási lehetőség. Van körülbelül 15 féle alap verzió, amiken persze lehet módosítani, vagy akár teljesen a saját ízlésünk szerint is összeállíthatjuk a burgerünket. Ehhez hatféle buci (van például gluténmentes és teljes kiőrlésű is), ötféle hús (alapból 20 dekás), sajtok, szószok és mindenféle extrák állnak rendelkezésünkre, szóval iszonyú sok az opció. Ennek ellenére a klasszikus vonalon maradtam, a standard szezámmagos bucit és a közepesen átsütött marhahúst választottam. Paradicsom, lilahagyma, jégsaláta és csemegeuborka minden burgerbe jár, ezeken felül még füstölt sajtot, barbecue szószt, bacont illetve karamellizált hagymát kértem - ez így 1890 forintba került. 20 perc múlva pedig megérkezett elém ez a torony:


Ehhez a magassághoz már tényleg indokolt az evőeszközök használata, de azért összenyomva kézzel is könnyen meg lehetett enni - mondjuk a dupla húsos változat már komoly kihívást jelentene. A buci jó állagú, a belsejét pedig kellően megpirították, szóval hiába volt telepakolva mindenféle szaftos cuccal, nem ázott el, hanem kitartott az utolsó falatig. A vastag, ízletes húspogácsa dominált a hamburgerben, de nem nyomta el teljesen a többi összetevőt, azok is érezhetőek maradtak, és tökéletesen passzoltak egymáshoz. Egyedül a sajt füstösségét hiányoltam, ezt leszámítva minden abszolút rendben volt, pont úgy készítették el a burgert, ahogy leginkább szeretem. Köretnek édesburgonyát (790 Ft) kértem négysajtos szósszal, és az is nagyon bejött, szóval az én szememben rászolgált a hely a nevére - ez a kaja tényleg epic volt!

Facebook: EPiC Burger & Bar
Honlap: epic.co.hu
Cím: Dohány utca 12. (Van egy éttermük a Corvin sétányon és a Holló utcában is)
Nyitva tartás:
H-CS: 11:00-00:00
P-SZ: 11:00-02:00
V: 11:00-00:00