2018. augusztus 3., péntek

Oh My Green

Az már nem számít nagy extrának, ha egy gyorsétterem főleg egészséges ételekből állítja össze a kínálatát, az Oh My Green azonban rátesz erre egy lapáttal, a “Health & Hedonism” mottót hirdeti, és megpróbál egyfajta deluxe jelleget felvenni.


Azért fogalmaztam úgy, hogy megpróbál, mert nem igazán tudtam hova tenni ezt a helyet. Az egyrészt tök jó, hogy rengeteg különböző egészséges kajából lehet választani, vannak levesek, saláták, szendvicsek, wrapek, egytálételek, cukormentes édességek, és az elviteles hűtőben is szuper cuccok sorakoznak. Másrészt viszont az árak eléggé magasak a kategóriához képest. Kétezer forint alatt semmit nem láttam, amivel esélyem lett volna jóllakni, ha valaki egy kiadós ebédet szeretne, akkor szerintem legalább egy csirkés buddha bowl-t (2690 Ft) érdemes választania. Egy hagyományos étteremben ezt az összeget nem érezném soknak, de az Oh My Green akármilyen modern és tiszta is, mégiscsak egy gyorsétteremről van szó a buddha bowl pedig lényegében egy ízlésesen összeállított egytálétel.



Végül egy tonhalas wrapet (1190 Ft) kóstoltam meg, ami uzsonnára megfelelt, de egy főétkezésnek határozottan kevés lenne. A minőségre nincs okom panaszkodni, minden összetevő (tonhal, paradicsom, aszalt paradicsom, mozzarella golyók, rukkola) finom volt, és illettek is egymáshoz. Nem óriási gasztroélmény, de az átlagos wrapeknél simán jobb. Az árakon kívül tényleg nem tudok másba belekötni, de ez is éppen elég ahhoz, hogy ne legyek igazán elégedett. Nem akarom lehúzni az Oh My Green-t, mert szimpatikus az irány, amit képviselnek, de közben egyértelmű, hogy ebben a formában a többség számára nem gyújtanak alternatívát a hamburgerekkel és pizzaszeletekkel szemben.
Nyitva tartás:
H-P: 9:00-19:00
SZ: 10:00-17:00