2018. június 11., hétfő

Buda Gourmet Bistro

Az all you can eat éttermek elsősorban nem az ínyenckedésről szoktak szólni, inkább az az előnyük, hogy sokféle ételt meg lehet kóstolni, és a fix árral könnyű előre kalkulálni. Persze a drágábbak kínálatában különlegesebb fogások is szerepelnek, de még így is elég bátor húzás egy ilyen helytől, ha “Gourmet Bistro”-nak nevezi magát, hiszen ezzel eléggé megnöveli a vendégek elvárásait.


A jó hír viszont az, hogy így sem kellett csalódnom. Oké, azt azért fontos leszögezeni, hogy ez legfeljebb a svédasztalos éttermek között számít gourmet kategóriának, de nem is a kategorizálás a lényeg, hanem az, hogy ár-érték arány tekintetében nagyon jót vacsoráztam. A hely elegáns, igényes, mégis messze van a sznob hangulattól, és az árak is teljesen korrektek: hétköznap este például 2990 forint a korlátlan ételfogyasztás (az italért külön kell fizetni), a többi napszak információit megtaláljátok a honlapon. A kiszolgálás kifejezetten közvetlen, a pincér már-már nagymama üzemmódba kapcsolva ösztönzött az evésre, és tippeket adott, hogy mi az, amit különösen érdemes megkóstolni.



Én pedig kóstolgattam is kitartóan és igazából mindennel elégedett voltam. Volt olyan étel, ami nagyon ízlett, néhány fogást kevésbé éreztem kiemelkedőnek, de egy korrekt szintet minden hozott, nem találkoztam íztelen, rágós, túlsütött falatokkal. A kinálat elég sokszínű, mindenki megtalálhatja benne a számára ideális kajákat. Az is tud mihez nyúlni, aki a klasszikus magyaros konyhát kedveli (vannak különböző rántott cuccok, sült kacsacomb); aki valami különlegesebbet kóstolna, az ehet például muszakát vagy összeállíthat magának egy jó kis hidegtálat; az édesszájúak nagyon guszta desszertek közül válogathatnak; de a diétázók sem maradnak éhen, vannak frissen grillezett húsok és ízletes saláták is.



Főételek közül talán a vadas pulyka és a kacsacomb ízlettek legjobban, utóbbihoz nagyon passzolt a káposztás nudli, de rántott sajt is meglepően finom volt, nem a tipikus kifőzdés minőség. A hideg előételek széles választéka is tetszett, viszont a legerősebbnek az édességkínálatot találtam. Túróval töltött pancake, créme brülée, csoki mousse - mindegyik nagyon bejött, és erős önuralom kellett ahhoz, hogy ne menjek még egy kört. A végén persze így is teljesen tele voltam, és közel sem kóstoltam meg mindent. Legalább a következő alkalomra is marad újdonság, mert a honlap alapján új látom, nem túl sokféle étel cserélődik, viszont a minőséggel elégedett voltam annyira, hogy kedvem legyen visszatérni.
Nyitva tartás:
H-SZ: 12:00-22:00
V: 12:00-18:00