2018. május 21., hétfő

Kerkyra (#2)

Ha már nemrég, a Kyros Gyros kapcsán szóba hoztam a Kerkyrát, úgy gondoltam, ideje lenne, újra meglátogatnom őket, és megnézni, még mindig ugyanolyan szuper kaját adnak-e. Amióta legutóbb náluk jártam, úgyis elköltöztek, a kicsi és általában zsúfolt büfé helyett most már egy jóval nagyobb, tágasabb helyen várják a vendégeket. 



A 10 asztalnál kb. 40 vendég is kényelmesen tud enni egyszerre, a kiszolgálás pedig gyorsult, viszont úgy tűnik a kereslet is nőtt, mert így is előfordul, hogy kicsit feltorlódik a sor. Ez mondjuk egyáltalán nem meglepő, hiszen itt lehet kapni Budapest egyik legjobb görög gyrosát, amire igazán megéri pár percet várni! A klasszikus pita 850 forintba kerül, ebbe kértem még plusz 300-ért grillsajtot, és ebben a formában nagyjából az átlagos helyeken megszokott adag másfélszeresét tette ki. A répasaláta szuper, a fetakrém sem kevésbé jó, de közben végig érezhető a hús íze is, ami szintén remek. Egyáltalán nem kellett csalódnom, a Kerkyra a költözés és bővülés mellett is megtartotta ugyanazt a magas színvonalat, ami korábban jellemző volt rá. 


A pult mögötti hűtőben sorakozó oreos sütik (690 Ft) túl jól néztek ki, ezért azokból is kértem egyet, és ugyan kevésbé volt kiemelkedő, mint a főételek, de azért egy teljesen korrekt, finom desszert. Szóval, ha édességet is szeretnétek enni, vagy nem laktatók jól (ezt mondjuk egy gyros tál vagy extra szendvics után nehezen tudom elképzelni), arra is van megoldás. A Kerkyra eddig is a kedvenceim között volt, de könnyen lehet, hogy ezentúl ez lesz az egyik törzshelyem, és rendszeresen vissza fogok járni ide. 
Nyitva tartás:
H-SZ: 11:00-21:30
V: 11:00-17:30