2017. augusztus 21., hétfő

The Donut Library

Tudjátok, miért ne menjetek egy fárasztó futás vagy edzés után, éhesen egy fánkozóba? Mert könnyen előfordulhat, hogy ilyesmi lesz a végeredmény:


Eredetileg csak egy kisebb adag édességet akartam, viszont túl nehéz volt dönteni, szóval ez lett belőle. Aztán, ha már így alakult, és ötféle ízt is megkóstoltam, gondoltam írok egy bejegyzést a The Donut Library-ről. Igazság szerint sok újdonságot nem tudok elmondani, hiszen nagyon hasonló a helyzet, mint a korábban már bemutatott fánkozók (The Box Donut, Fánki Donuts) esetében. Az alaptészta puha, egészen könnyű, enyhén édes, ezt tuningolják különböző töltelékekkel, mázakkal és egyéb extrákkal. Az árak a szokásos 400 forint környékén mozognak, a választékban pedig a klasszikus ízek mellett helyet kapnak a kreatív szezonális változatok is. Szerintem az utóbbiak alapján érdemes célpontot választani, ha fánkozni szeretnétek. A dupla/tripla csokisat mindegyik helyen jól készítik el, így inkább az lehet a döntő szempont, hogy hol milyen különlegességet kínálnak.


A TDL-ben összeválogatott csapat kóstolását a mogyorós fánkkal kezdtem, és kapásból elég magasra került a léc. Pár falat urán örömmel tapasztaltam, hogy nincs őrült cukorsokk, sőt még a mogyoró sós íze is kap némi teret.



A Grande Chocolate fantázianevű, nem meglepő módon masszívan csokis finomság volt a következő, és szerencsére ebben sem volt eltúlozva a cukor. Persze ez már édesebb volt, mint az előző, de még éppen nem annyira, hogy az már sok legyen, és minden más ízt elnyomjon, így érződött, hogy a krém és a máz is jó minőségű alapanyagokból készült. Egyedül a pisztáciás fánk nem győzött meg: pont olyan volt, mint amikor megpróbálják mesterségesen reprodukálni a pisztácia ízét, de nem igazán sikerül, és ettől kicsit “műanyag” hatású lesz az egész.



Még jó, hogy nem ezt hagytam utoljára, mert így a két nyári összeállítás (mojito és limonádé) határozottan visszabillentették a mérleg nyelvét a pozitív irányba. Mindkettő ideális választás kánikula esetére, ugyanis a lime-os illetve citromos ízeknek köszönhetően annyira hűsítőek, amennyire az egy édességtől elvárható. Szóval a The Donut Library is felkerült az ajánlott fánkboltok listájára, ha süti helyett, valami más desszertre vágytok, akkor itt tuti megtaláljátok a Nektek valót. Arra azért számítsatok, hogy a nyitva tartás utolsó 1-2 órájában már igencsak lecsökken a választék, érdemes inkább napközben menni.
Nyitva tartás:
H-V: 10:00-20:00