2017. február 11., szombat

Floga Grill

A reklámokhoz általában negatív gondolatokat társítunk, de azért lássuk be, a célzott hirdetések hasznosak is tudnak lenni. Pár napja például a Facebook görgetése közben egy új étkezdére lettem figyelmes, ami “isteni igazi görög gyros”-t ígért, és ezt egy egészen guszta kép is alátámasztotta. Ilyenkor általában fel szoktam írni az új célpontot a listámra, nehogy elfelejtsem, de a Floga Grill nagyon közel van a munkahelyemhez, így még a héten kiugrottam egy mediterrán ebédre.



Az már a belépéskor látszik, hogy ez a hely jó értelemben véve más stílusú, mint a legtöbb gyros-os a Móricz Zsigmond körtér környékén. A vendégtér igényes, letisztult, a kék és a fehér színek dominálnak, ezzel is jelezve, melyik nemzet konyhája kapja itt a főszerepet. De nem csak görög fogások találhatóak meg az étlapon, hanem hagyományos magyaros ételeket is készítenek, az állandó kínálatban jól megfér egymás mellett a souvlaki és a sertéspörkölt. Ez számomra kicsit fura volt, de ennek a kettősségnek köszönhetően nyílván jobban le tudják fedni a potenciális vendégek ízlését. Hétköznaponként még levesből és főételből álló menüt is lehet választani 1190-ért, és az sem hangzik rosszul, de engem ennyi ígéretes görög finomság mellett a hazai fogások nem nagyon hoztak lázba. Pörköltet vagy rántott csirkét számtalan helyen lehet kapni errefelé, egy igazán jó gyros viszont hiánycikk a környéken.




Ezért aztán az első látogatásomkor a gyros tálat kóstoltam meg. 1490 forintba kerül, ami valamivel magasabb a megszokott árnál, viszont többet is kapunk cserébe - minőséget tekintve mindenképpen, de szerintem a mennyiség is nagyobb egy kicsit az átlagosnál. Görög saláta, tzatziki, pita, hús illetve sült krumpli kerül a tálcára és ezek így együtt jókora adagot tesznek ki, valamint bíztató látványt nyújtanak. A kóstolás során sem kellett csalódnom semmiben, a menü minden összetevője ízlett. A salátában csak a paradicsom volt kissé vérszegény, ez azonban egyáltalán nem meglepő februárban, a többi zöldség és a fetasajt pedig simán feljavította az összképet. A krumpli mirelit, de jó minőségű, és nem szívta meg magát olajjal, a tzatziki pedig sűrű, krémes, tartalmas cucc. Persze hiába finom a körítés, a húson még csúnyán elúszhatna minden, itt viszont éppen ez volt a tál legerősebb része. Omlósra sült, szaftos, enyhén füstös ízű, kellemesen fűszeres falatok, amik nagyon jól passzoltak a többi összetevőhöz.


A desszertek közül egy görög joghurt alapú pohárkrémet (490 Ft) választottam, ami első ránézésre egy kissé mű, túlcukrozott édességnek tűnt, így igencsak kellemes meglepetés ért, amikor belekóstoltam. Az alsó réteg iszonyú könnyed, laza textúrájú, joghurthab-szerű valami, és ezt szuperül feldobja a gyümölcsös rész kissé fanyar, pikáns ízvilága. Összességében azért édes krémről van szó, de szerencsére közel sem eltúlzott módon, így nem cukorbombával zártam az étkezést.


Pár nappal később ismét erre jártam, ekkor elvitelre kértem grillezett halloumi sajtot, ami görög salátával együtt 1390 forintba került. Ez a fogás kevésbé laktató, mint a gyros tál, de egy könnyű vacsorának éppen jó volt, a nem hétköznapi falatok pedig kárpótoltak a kisebb adagért. Ahogy a képen is látszik, a sajtot nem sütötték túl, csak rövid időt töltött a grillen, hogy megpiruljon, de ne veszítse el az eredeti ízét. Kár is lett volna érte, mert kifejezetten bejött ez a karakteres, enyhén fűszeres étel. Nem tudom, Cipruson is ilyent tesznek-e a vendégek elé, de budapesti viszonylatban igencsak megállja a helyét. Tehát, ha valami jó mediterrán fogásra vágytok Újbudán, akkor nézzetek be a Floga Grill-be, aztán írjátok meg, Nektek, hogy ízlett!

Nyitva tartás:
H-SZ:11:00-21:00