2015. augusztus 18., kedd

Rosso Italian Pizza Cafe Bar

A pizza számomra mindig is házhoz rendelős műfaj volt. Előfordult, hogy amikor a várost járva megéheztem beugrottam valahova egy-két szeletért, de azt már meg sem tudom mondani, hogy mikor voltam utoljára pizzériában. Most azonban a meleg enyhülése meghozta a kedvem egy kis sétához, így célba vettem a Bartók Béla úton lévő Rosso Italian Pizza Cafe Bar nevű helyet.

Egyszer már jártam itt, akkor egy szeletet kértem elvitelre (200 Ft), és azzal meg voltam elégedve, ezért bíztam benne, hogy ezúttal sem fogok csalódni. Az viszont elbizonytalanított, amikor megkérdeztem a pincérlányt, hogy milyen söreik vannak, ő pedig gyorsan felkapott egy étlapot, lapozgatni kezdte, majd így válaszolt: „utolsó oldal”. Oké, lehet, sőt valószínű, hogy nem régóta dolgozik itt, de egyrészt nem annyira óriási a sörválaszték, hogy azt nehéz legyen megjegyezni (2 csapolt, 4 üveges), másrészt, ha már a kezében volt az étlap, kevésbé esetlenül jött volna ki a dolog, ha legalább felsorolja az opciókat. Sebaj, azért sikerült sört és pizzát is választanom. Utóbbiból az Insalato fantázianevű mellett döntöttem, amin pizzaszósz, sajt, grillezett csirkemell, rukkola illetve cream fresh volt, és 1490 forintba került.

Rosso Pizzéria - Insalato pizza

Igazán gyorsan, 15 perc múlva meg is érkezett, és sem a frissességre, sem a látványra nem volt okom panaszkodni. Ahogy a minőségre sem: a tészta jól átsült, vékony és puha volt, a feltétek együttes íze is igazán bejött. Minden összetevő érződött, semmi nem volt túl domináns. A csirkemellel mondjuk bánhattak volna kissé bőkezűbben, de ezen sem akadtam fent nagyon, mivel az ebéd végén így is jóllakottan álltam fel az asztaltól. Ez sem az a pizza volt, amit mindenképpen ki kell próbálni (mondjuk olyannal eddig még nem is találkoztam Budapesten), de az elvárásaimnak simán megfelelt, és megérte az árát. A Rosso Pizzéria házhoz is szállít a belváros nagy részén, de nem bántam meg, hogy személyesen kerestem fel a helyet, inkább megjött hozzá a kedvem, hogy a jövőben gyakrabban mozduljak ki egy pizzáért.

Facebook: ROSSO Pizzéria Italy Cafe Bar
Honlap: www.rossopizzeria.hu
Cím: Bartók Béla u. 62-64.
Nyitva tartás:
H - V 10:00 – 23:00