Számomra a fánk mindig is az itthon hagyományos verziót jelentette, ami esetleg egy kis porcukorral vagy lekvárral kerül tálalásra, de azért a hangsúly a tésztán van. Így aztán sosem értettem az amerikai stílusú, krémmel töltött, mázzal bevont édességek iránti szenvedélyt, de Móricz Zsigmond körtéren nemrég nyílt fánkozó eléggé felkeltette az érdeklődésemet, ezért amikor legutóbb egy kis desszertre vágytam, őket vettem célba.
Az üzletbe belépve rögtön szembesültem az igencsak bőséges választékkal. Nagyjából húszféle, kivétel nélkül nagyon guszta fánk sorakozott a polcokon, ami egyáltalán nem könnyítette meg a dolgomat. Egy darab 290 forintba kerül, ami soknak tűnhet, de egy szelet sütemény is nagyjából ebben az árkategóriában mozog a környéken, szóval annyira azért nem vészes. Éppen volt a „klasszikus” lekváros verzióból is, de nem tudtam ellenállni a különleges cukorbombák csábításának, és inkább egy feketeerdős (meggylekvárral töltött, csokival borított), egy sportszeletes(belül rumos-kakaós krém, kívül szintén csoki) és egy citromos fánkkal tértem haza.
Kóstoláskor az első pár falatnál igyekeztem elkerülni a tölteléket, illetve a külső mázt, és megállapítottam, hogy nagyon jó az alaptészta. Szerencsére a körítés nem azért van, hogy elfedje az ízét, mert ez bizony önmagában is finom lenne. Miután ez nyugtáztam, örömmel adtam át magam a hedonizmusnak: mindhárom fánk nagyon ízlett, a krém és a bevonat mindegyik esetben passzoltak egymáshoz, és nagyon rövid időn belül üres lett a tányérom. A citromos a másik kettőhöz képest kevésbé hozta a neve alapján elvárható ízt, de ezen kívül esélyem sincs rangsorolni, tényleg egyformán bejött az egész trió. Annak külön örültem, hogy egyik sem volt túlságosan édes. Nyílván ez mondjuk a nutellás változat esetében már nem így lenne, de a lényeg az, hogy a Budai Donácba betérve egy hozzám hasonlóan nem annyira édesszájú vevő is megtalálja a számítását. Azt hiszem, már értem az amerikai őrületet és a fánkfüggő rendőröket!
