2019. május 27., hétfő

Tölcsibe (#2)

A Tölcsibe nem régi hely, tavaly nyáron nyitottak, és utána nem sokkal írtam is róluk. Akkor eléggé meggyőzött a panírozott csirkemellel töltött tölcsér, kíváncsi voltam, most mi a helyzet. Az újdonság varázsa már elmúlt, de folyamatosan frissülő étlappal biztosítják, hogy az se unjon rájuk, aki gyakran jár ide. Most például van egy időszakosan kapható mexikói (avokádós-salsás) tölcsér, és sörös-mézes-mustáros változat sem volt régebben.


Utóbbiból kértem egyet, méghozzá monster méretben. Ez is újítás, most már nem csak sült krumplival vagy nachosszal lehet kiegészíteni az ételt, hanem plusz 500 forintért (vagyis összesen 1790-ért) megduplázhatjuk benne a hús mennyiségét. Így az én tölcsérembe 240 gramm csirkemellfilé került a zöldségek és szószok mellé. Első ránézésre nem tűnt hatalmas adagnak, de a látszat csalt, köret nélkül is abszolút jóllaktam vele.


A sörös szósz nagyon ízlett, a rántott hús pedig most is ugyanolyan király volt, mint amikor korábban kóstoltam, puha, omlós és nem tocsog az olajban. A minőség tehát változatlan, szóval továbbra is ajánlom a Tölcsibét. Nem csak az étel érdekes tálalása, hanem a remek ízek miatt is érdemes kipróbálni.

Facebook: Tölcsibe
Honlap: tolcsibe.hu
Cím: Wesselényi utca 23.
Nyitva tartás:
H-SZ: 11:30-23:00
CS-P: 11:30-1:30
SZ: 12:00-1:30
V: 12:00-23:00

2019. május 19., vasárnap

Pizza Manufaktura (#2)

Na, ez a stabilitás! Több dolog is változott a Pizza Manufakturánál az elmúlt pár évben (elköltöztek, frissült az étlap), de a minőség végig ugyanolyan király maradt. Időközben találtam pár másik helyet, ahol hasonlóan finom pizzát adnak, de olyant még most sem tudok mondani, ami egyértelműen jobb ennél. 


Az árak nem szálltak el, jelenleg 1200, 1500, illetve 1700 forintba kerülnek a “basic”, a “more” és a “royal” kategóriába sorolt ételek, és a legolcsóbbakat is érdemes kipróbálni. Igen, tényleg azt állítom, hogy itt 1200 forintért nem pusztán vállalható, hanem baromi jó pizzát lehet kapni! A magasabb árkategória pedig valóban prémium szintet jelent, én például ezúttal a Crudo-t kóstoltam meg, amire paradicsomszósz, prosciutto crudo sonka, garana padano sajt, rukkola és mozzarella került. Természetesen most sem csalódtam - ahogy itt még egyszer sem. Tökéletesre sütött, vékony, de nem száraz tészta, rajta pedig friss, ízletes feltétek - szuper! Akárhányszor eszek itt, az első falatnál mindig meglepődök, hogy mennyire jó a pizza.


A költözés egyébként nem jelent nagy változást, hiszen nem mentek messze, a hely hangulata ugyanolyan maradt, és a vendégtér sem lett nagyobb. Még mindig nem a körítésen van a hangsúly, hanem a pizzán, amit tányér helyett most is egy kartonlapon szolgálnak fel, evőeszköz pedig változatlanul nincs. Ez azonban a vendégeket egyáltalán nem zavarja, de miért is zavarná, ha ennyi pénzért ilyen minőségű kaját kapnak. Nagyon remélem, hogy újabb 3-4 év múlva ismét hasonlóan jókat tudok majd írni a Pizza Manufakturáról, hiszen, ha tartják ezt a színvonalat, akkor időnként simán megérdemelnek egy ehhez hasonló, dicsérő bejegyzést.

Facebook: Pizza Manufaktura
Cím: Lónyay utca 9.
Nyitva tartás:
H-P: 11:00-21:00
SZ: zárva
V: 11:00-21:00

2019. május 1., szerda

Buono Bistro (#2)

A Buono Bistroról nem sokkal a nyitást követően írtam (akkor még Il Treno Bono volt  a hely neve), és azóta többször is előfordult, hogy visszatértem ide. Az étlapon a kategóriák állandóak (levesek, saláták, tészták, roston sültek, pizzák és desszertek), a bennük szereplő ételek viszont minden évszakban változnak egy kicsit. Pont annyit, hogy ne unjunk rájuk, mindig találjunk köztük valami újat, de azért megmaradjanak az ismerős ízek.


A kiszolgálás módja kissé megváltozott az indulás óta, most már a pultnál kell kérni és fizetni. Ebédidő környékén néha eléggé meg tud nőni a sor, viszont ezután már nincs más dolgunk, mint leülni egy szimpatikus helyre, és megvárni, amíg a pincér hozza a kaját. Ez gyorsan megtörténik, a főételekre is csak pár percet kell várni, a levest pedig szinte azonnal megkapjuk.


Én egy fetás parajkrémlevessel (magában 850 Ft, főétel mellé 650 Ft) kezdtem a kóstolást, és ezúttal sem kellett csalódnom a Buono Bistro által kínált minőségben. A közepesen sűrű, krémes spenóthoz passzolt a sajt enyhén sós, karakteres íze, a kifli pedig friss és puha volt. Ahogy általában a roston sültek többségét most is a csirkéből készült ételek tették ki, ezek közül a citromos pankómorzsás csirkemellett választottam (1740 Ft), amihez köretként vegyes saláta és vajas-petrezselymes újkrumpli járt. Nagyjából ilyen az, amikor egy modernebb helyen készítik el a rántott húst: a lényeg ugyanaz marad, nem vállalunk kockázatot, ha ezt rendeljük, mégis van benne némi újítás. A ropogós panírnak tényleg volt egy enyhén citromos íze, a hús pedig sikerült nem szárazra és nem is zsírosra sütni. 


Az eddigi látogatásaim alapján ki merem jelenteni, hogy egészen stabil a színvonal, mindig elégedetten távoztam, és a nyitás óta talán az adagok is nőttek egy kicsit. A Buono Bistro még mindig nem az a hely, ahol kajakómával küzdve fogunk felállni az asztaltól, de egy gyors, könnyű és a minőséghez képest nem drága ebédhez, vacsorához változatlanul remek választás.
Időközben a Corvin Plázában és a KÖKI Termálban is nyitott egy Buono Bistro.

Nyitva tartás:
H-SZ: 10:00-22:00
V: 10:00-20:00

Bellozzo (#2)

A Bellozzo-ban körülbelül másfél éve jártam utoljára, akkor elégedett voltam az arrabbiata tésztájukkal. Gondoltam, megnézem, mi változott azóta, és megkóstolok valami mást is. Időközben már több éttermet is nyitottak, az újak bevásárlóközpontokban kaptak helyet (három van Budapesten és egy Pécsen). Én megint az Oktogonhoz mentem, ahol ugyanaz a kék-fehér színek által dominált belső tér fogadott, mint múltkor, és ez már akkor is tetszett. 


Az étlap sem frissült sokat, és ha jól látom, az árak sem emelkedtek. Kevésbé pozitív, hogy sajnos a műanyag tányérok és evőeszközök is megmaradtak, de ez legyen a legnagyobb bajom. Ezúttal egy salátát választottam (azért nem pizzát, mert azt hamarosan egy másik helyen fogom újra megkóstolni), konkrétan a Nostro Cesare nevűt (1590 Ft), ami nem meglepő módon a Bellozzo verziója a cézár salátára.


A zöldségeket alaposan meglocsolják öntettel, ezt jól összekeverik, a tetejére grillezett csirkemellet és parmezán chipset tesznek, a szokásos kenyérkockák helyett pedig grissini adnak hozzá. Ez utóbbi jelentette az étel gyenge pontját, inkább száraz volt, mint ropogós. A hús ízlett, és jó ötlet, hogy nem felaprítva, hanem egész szeletekben tálalták, így sokkal jobban mutat. A zöldségek finomak voltak és az öntetet is nagyon eltalálták, szóval ez egy igazán finom saláta, mégis úgy gondolom, a itt a tészták jobban megérik. Főleg akkor, ha valami laktatóbb kaját szeretnénk enni. Salátáért érdemesebb a Salad Box-ba vagy a Freshland-be menni, ott hasonló áron nagyobb adag salátát lehet kapni, és a választék is nagyobb. Persze ez nem teljesen fair összehasonlítás, hiszen a a Bellozzo fő profilját nem a saláták tekintik, náluk a tészták és pizzák vannak előtérben.

Facebook: Bellozzo
Honlap: bellozzo.hu
Cím: Oktogon tér 1.
Nyitva tartás:
H-CS: 10:00-23:00
P-SZ: 10:00-00:00
V: 10:00-23:00

2019. április 27., szombat

Las Vegan's

Kóstoltam már többféle vegán hamburgert, mindegyik ízlett, és volt olyan hely, ahol többször is ettem, de Las Vegan’s eddig kimaradt a “nagyobbak”, vagyis a főleg gyorskajákra specializálódott vegán éttermek közül. A food truckjaik a város három pontján is megtalálhatóak, én az Allee-nál lévőt vettem célba.


A hamburgerek ára köret nélkül alulról súrolja a kétezres határt, ami bizony nem olcsó, de manapság egy jó burger (legyen az akár húsos, akár vegán) már ennyibe kerül, szóval kiemelkedően drágának sem mondanám. Jó ötlet, hogy minden szendvicset lehet kérni “tál” verzióban is, ilyenkor buci helyett sült krumpli jár az egymás mellé pakolt összetevőkhöz. Ha valaki először kóstol vegán gyorskaját, érdemes ezzel kezdenie, mert ezt nem fogja kapásból egy hagyományos hamburgerhez hasonlítani.


Én mégis maradtam a zsemlés változatnál, a “hot cheezy” névre hallgatót kértem (1990 Ft), mellé pedig egy kis adag szójából készült nuggets-et (790 Ft) hagymalekvárral. Utóbbival kezdem, mert nagyon bejött. Íz és állag tekintetében is elég durván hasonlított a klasszikus csirkefalatokhoz, ezzel szerintem sok húsevőt át lehetne verni. Az már egy másik kérdés, hogy vajon egy vegán mennyire örül annak, ha valami ilyen szinten hajaz a húsra, de ezt én úgysem tudom eldönteni, számomra az a legfontosabb, hogy igazán finom volt.


A hamburgerembe grillezett szejtán, sajtszósz, jégsaláta, jalapeno, paradicsom, sárgarépa bacon és cheddar került - természetesen a sajtok is növényi eredetűek. A szósznak volt egy kissé fura, mű mellékíze, de minden más nagyon ízlett, az omlós szejtán különösen bejött, a sárgarépa pedig szintén nagyot dobott az összhatáson. Azt mondjuk nem tudom, miért kell “baconnek” nevezni, engem egyáltalán nem arra emlékeztetett, viszont sárgarépa chips-ként szuperül megállta a helyét. A Las Vegan’s árban és minőségben is nagyjából a Vegan Love szintjén van, nem tudom őket rangsorolni, viszont mindkettőt ajánlom. Ha egy finom, csak növényi alapanyagokból készült hamburgert szeretnétek enni, egyikben sem fogtok csalódni, érdemes megnézni a két hely aktuális kínálatát, és kiválasztani a szimpatikusabbat.

Facebook: Las Vegan's
Honlap: lasvegans.eu
Cím: Váli utca 6. (A másik két egység adatait megtaláljátok a honlapon.)
Nyitva tartás:
H-CS: 11:00-20:30
P-SZ: 11:00-21:00
V: 11:00-19:30

2019. április 19., péntek

Sushiroll

Talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, sokakat az tart vissza a gyakori sushievéstől, hogy ez az étel elég drága, a pálcikákkal való ügyeskedés pedig kissé körülményes tud lenni vagy legalábbis annak tűnik. Nos, a Sushiroll mindkét problémára megoldást nyújt azzal, hogy behozza a képbe a street food-ot. Náluk nem a kis makik, hanem a tekercsek vagyis rollok teszik ki a kínálat nagy részét. Persze ez így nem ugyanaz, mint beülni egy japán étterembe sushizni, viszont jóval olcsóbb és akár útközben is könnyen meg lehet enni.


Egy ilyen roll a honlap szerint öt makinak felel meg, amit én inkább három és négy közé saccolnék, de még így is nagyon baráti érte az ízesítéstől függően 500-tól 650 forintig terjedő ár. Mindig van egy napi leves 550-ért, ami két rollal kiegészítve 1490 forintba kerül, ez egy elég jutányos ebédmenü. Amikor ott jártam, éppen a kókuszos rákleves volt soron, ami nem győzött meg teljesen. Nem volt rossz, de lehetett volna sokkal intenzívebb ízű, a kókuszt alig éreztem benne.


A rollok már jobban tetszettek. A ropogós csirkés és a füstölt lazacos verziókat kóstoltam, és kértem hozzájuk gyömbért illetve wasabit (ezek felérasak, 95 forintot kell értük fizetni). Látszik, hogy a Sushiroll erősen elvitelre van berendezkedve, helyben fogyasztás esetén is papírtálcára teszik a kaját. Ezt szerintem érdemes lenne lecserélni, a tekercseket viszont nagyon jó ötletnek tartom. El lehet őket vágni, és akár ugyanúgy pálcikával enni, mint a makikat, de, ha valakinek nincs kedve ezzel szórakozni, akkor egyszerűen megfoghatja és haraphatja a rollt. Nem vagyok nagy szakértő sushi terén, talán nem is ettem még igazán jót, autentikusat, de az tuti, hogy ezek a rollok simán vannak olyan jók, mint az átlagos házhoz szállított verziók, sőt azoknál frissebbek és még olcsóbbak is. 


Az ár-érték arány igencsak kedvező, egy ilyen menüvel pont jól lehet lakni, ha valaki nem éhes nagyon. Ha biztosra akartok menni, akkor hagyjátok ki a levest, és inkább kérjetek 3-4 tekercset, az már tuti elég lesz. Érdemes vigyázni, mert a sushi elég becsapós tud lenni, nem tűnik soknak, viszont nagyon laktató. A Sushiroll akkor is jó választás, ha csak most ismerkedtek ezzel az étellel, hiszen itt komoly költségek és kötöttségek nélkül megtehetitek. Aztán, ha rákaptok az ízére, akkor időnként visszatérhettek, hogy megkóstoljatok egy új típust. Én ezt fogom tenni. 

Facebook: Sushiroll
Honlap: sushiroll.hu
Cím: Corvin köz 3.
Nyitva tartás:
H-P: 10:58-20:02

2019. április 13., szombat

Bánh Mi

A vietnámi ételek közül eddig csak a pho-t ismertem, és az eléggé bejött, szóval amikor észrevettem a Bánh Mi szendvicsezőt (vagy bánh mi-zőt, hiszen a név vietnámi szendvicset jelent), egyből tudtam, hogy itt ki kell próbálnom valami érdekeset. Ez egy meglepően apró, mindössze pár négyzetméteres hely, belépés után el is bizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy itt tényleg olyan kaját fogok-e kapni, amiről érdemes lesz írni. Arra gondoltam, ha kapok egy nem extra, de teljesen korrekt szendvicset (mint mondjuk a Street Bistro-ban), akkor túl nagy baj már nem lehet.


Igyekeztem a tízféle húsos és két vega opció (mindegyikről van kép) közül kiválasztani azt, amelyik leginkább különlegesnek tűnt, és végül a májpástétomos, pörkölt fahéjas sertésfelvágottas mellett döntöttem. Az az összes szendvics ára egy ezres körül van, ez konkrétan 900 forintba került. A pult mögött álló lány összeszedte a szükséges hozzávalókat, szépen elrendezte azokat egy félbevágott bagettben, majd az egészet megpirította kicsit a kontakt grillben. Ha ezt az utolsó fázist hosszabb ideig teszi, és ropogósabb lett volna a bagett külseje, akkor semmibe nem tudnék belekötni, hiszen minden más nagyszerű volt.


Ránézésre nem tűnik nagy számnak ez a szendvics, ízre azonban igazán ütős. Nem vagyok nagy rajongója a pástétomnak, ez mégis nagyon ízlett, a felvágott hústartalmát elég magasra tippelem, jó a fűszerezése, a rizsecetben pácolt zöldségek és a koriander pedig még egzotikusabbá teszik az ételt. Nem túlságosan extrémek az ízek, nem áll messze attól, amire számítunk, ha elénk kerül egy jó szendvics, de kellően különleges ahhoz, hogy új élmény legyen. Emellett a bánh mi elég laktató is, szívesen megkóstoltam volna még egyet, de éreztem, hogy kettő már sok lenne belőle. Ha kezdetnek valamelyik hagyományosabb opciót próbálnátok ki, akkor válasszátok mondjuk a húsgolyósat vagy grillezett csirkéset, de egy esélyt mindenképp érdemelnek a vietnámi szendvicsek.

Facebook: Bánh Mì Szendvics Bár
Honlap: banhmibp.com
Cím: Wesselényi utca 34.
Nyitva tartás:
H-SZ: 11:00-22:00
V: 11:00-14:00

2019. április 6., szombat

Steamboo

A Steamboo-t már jóideje kinéztem magamnak, de az igencsak szűk nyitvatartási idő (napi 3 óra) miatt idáig váratott magára a látogatásom. Szabó Győző étterme a Belvárosi Piac sarkában található, és a hely fő (majdnem egyetlen) fogását a gőzölt golyók jelentik. Ezek alapesetben rizsből készülnek, amit nagyjából a sushi és a bao közti átmenetként tudok elképzelni, de ezúttal éppen a puliszka volt terítéken. Szóval a Steamboo klasszikus gombócait még mindig nem tudtam megkóstolni, viszont amit igen, az alapján határozottan kedvet kaptam, hogy később is visszatérjek.


Kétféle levesből és négyféle golyóból lehet választani, az utóbbiból 3 darab tesz ki egy adagot, ami 990 forintba kerül. A 3*2-es (1590 Ft) és a 3*3-as mix (1990 Ft) már jobban megéri, hiszen így egy darab olcsóbbra jön ki, többfélét meg lehet kóstolni, és egy adaggal úgysem lehet jóllakni. Levessel együtt még nagyobb a kedvezmény, a kis menüért (leves + 3*2 golyó) 2290 forintot fizettem.


A tejszínes-kapros lazacleves nagyon ízlett, nem mostanában ettem ennyire finomat. Bőven voltak benne puhára főtt lazacdarabok és a lé fűszerezését is tökéletesen eltalálták. Eddig szuper! A gombócokra kicsit várnom kellett, ezért meg tudtam figyelni az üzletmenetet. Jó volt látni, hogy Győző nem csak a nevét és az arcát adja a dologhoz, hanem a munkából is kiveszi a részét. Pultban áll, kiszolgál, beszélget a vendégekkel, és még jobban is csinálja, mint az átlagos pincérek. Végig kedves, közvetlen volt, kicsit sem éreztem azt, hogy ez nyűg lenne neki.



A golyók közül a vaddisznó kolbász krémeset, a garnélásat és a juhtúrósat kóstoltam meg, és a kreatív tálalás alapján egyből ki tudtam találni, melyik melyik. Mindhárom verzió puha, a gőzölésnek köszönhetően egészen könnyű volt és a töltelék íze dominált bennük. Érdekes párosítás egy ennyire egyszerű ételt, mint a puliszka, ilyen különlegességekkel feldobni, de a végeredmény önmagáért beszél. Egyértelműen érződik, hogy nem gagyi alapanyagokat használnak, már a juhtúró is jobb volt az átlagosnál, a garnéla és a vaddisznó kolbász pedig kifejezetten ízlett. A gombócok nem nagyok, a Steamboo nem ideális célpont az olcsó jóllakáshoz, viszont, ha szeretnétek kipróbálni valami újat és igazán finomat, akkor jó helyen jártok. Én biztosan meg fogom kóstolni a rizsgombócaikat is.

Facebook: Steamboo
Cím: Holt utca 13.
Nyitva tartás:
H-SZ: 12:00-15:00

2019. március 30., szombat

Tabáni Kakas Étterem

A sok modern street food és izgalmas külföldi konyha után ezúttal egy klasszikus magyaros étteremre vágytam, ahol egy nagy adag rántott-töltött valamit tesznek le elém a kockás abroszra. Most nem modern megközelítést és reformételeket kerestem, inkább az ismerős, házias ízeket. Ezeket pedig meg is találtam a Tabáni Kakas Étteremben.


Amikor beléptem, és megláttam az asztalterítő mintáját, egyből tudtam, hogy eltaláltam a kategóriát. Fura, de olyan ez, mint valami egyezményes jel, ahol ilyen van, ott biztosan nem fine dining falatokra kell számítani. Az étlap nem is cáfolt rá erre a feltételezésre, főleg különböző pörköltekből, kemencében sült húsokból és sokféle cordon bleu-variációból lehet választani. Első fogásnak a tejszínes fokhagyma krémlevest (690 Ft) kértem, ami finom volt, bár az én ízlésemnek kissé híg.


A főételek többségének kétezer forint körül van az ára, a Tabáni Kakas tehát nem mondható drága étteremnek. A dorozsmai sonkába tekert, rántott csirkemell például 1890 forintba került, és ezért cserébe, igazán nagy adagot kaptam. Gyakran járok úgy, hogy elsőre kevésnek tűnik, amit kihoznak, aztán mégis jóllakok vele, itt viszont rögtön láttam, hogy sok kaja került a tányéromra. A rántott ételeknél mindig kényes kérdés, hogy a panír mennyire szívja meg magát olajjal, ebben az esetben egyáltalán nem volt zsíros, meglepően ropogós tudott maradni. Feltételezem, ez nem azért volt így, mert az étterem a trendi és egészséges vonalra törekszik, hanem egyszerűen jól készítették el. Persze nem csak a panír érdekes, a benne lévő csirkemell és sonka okos párosítás, együtt nem szárazak, és passzol egymáshoz az ízük. A köretként kínált sült krumpli házi készítésű, nagyon finom, ez sem lett zsíros a sütés során. Nem spóroltak vele, önmagában is simán elég lett volna, de járt mellé még káposztasaláta és egy kis adag rizs is.


Tehát egy igazán kiadós, ízletes, és ehhez képest abszolút kedvező árú ebédet ettem a Tabáni Kakasban, amiben nem volt semmi kiemelkedő extra, mégis elégedetten távoztam (vagy inkább gurultam) utána, hiszen pont ezt kerestem. Miközben ettem, egy csapat külföldi fiatal jött az étterembe, és arra gondoltam, milyen szerencsés helyzet, hogy éppen itt ismerkednek meg a magyar gasztronómiával.

Facebook: Tabáni Kakas
Cím: Attila út 27.
Nyitva tartás:
H-SZ: 10:00-22:00
V: 10:00-17:00

2019. március 23., szombat

Darbar Friends

Igyekszem minél inkább előítéletektől mentesen, nyitottan állni az új helyekhez, hiszen sokszor előfordult már, hogy ott ettem valami igazán finomat, ahol abszolút nem számítottam volna rá. A Darbar Friends esetében azonban még a neten olvasott pozitív vélemények ellenére is bizonytalan voltam, ez a kis pakisztáni és indiai kifőzde első ránézésre nem valami meggyőző. 


Sőt, igazából másodikra sem az. A vendégtér nagyon kicsi, egyszerre hárman tudnak leülni, hogy az evéshez nem túl ideális székeken, a gagyi műanyag evőeszközök segítségével elfogyasszák, amit választottak, szóval érdemes inkább elvitelre kérni. A pultban található ételek többsége számomra ismeretlen volt, viszont egész jól néztek ki - még, ha ez a kép alapján nem is feltétlenül tűnik így. Jó ötlet, hogy a kis táblákon az elnevezések alatt egy rövid leírás is szerepel, ez megkönnyítette a választást, és nem kellett végigkérdeznem az eladót az összes kaja ízéről.



A chirke achari-ból kértem egy adagot (900 Ft), ez nem más, mint “pikáns grillezett csirkedarabok különleges fűszerekkel”. Alapból rizs jár hozzá köretként, de inkább a naan kenyeret (250 Ft) választottam, előételnek pedig egy krumplis samosát (300 Ft) ettem. Ez utóbbi egy indiai töltött tésztabatyu, és itt a krumpli pont megfelelő állagú volt benne, nem maradt nyers, de nem is főtt túl puhára. Oké, nem egy nagy művészet ezt ilyenre elkészíteni, de ezek után már bizakodtam benne, hogy a főétel sem lesz rossz. Kapásból pozitívum, hogy “rendes” hús került bele, és nem mócsingos cafatokkal kellett szembesülnöm. Tetszett a fűszerezése és az enyhe csipőssége is, nem nagy különlegesség, de a környéken lévő kínai gyorséttermeken már így is simán túltesz a Darbar Friends. A naan ízlett, nem jött be annyira, mint mondjuk a Wok & Tandoori Express verziója, de teljesen korrekt volt.



Mire végeztem az ebéddel a “lokálisan jó hely” kategória fogalmazódott meg bennem. Ide azokat az éttemeket, kávézókat, satöbbit sorolom, amiket érdemes kipróbálni, ha éppen útba esnek, viszont komolyabb kitérőt már nem tennék miattuk. Hogy ellenpéldát is mondjak: a Pizza Manufaktura vagy a Pékműhely kedvéért például szívesen meghosszabbítom a hazautat.

Facebook: Darbarfriends restaurants
Cím: Bocskai út 24.
Nyitva tartás:
H-SZ: 10:00-22:00