2018. december 12., szerda

Freshland

Múlt héten a Corvin Plaza étkezési lehetőségeit néztem meg, ezúttal egy másik bevásárló központot, a Westend-et vizsgáltam meg ilyen szempontból. Nagyobb terület, több üzlet, több vásárló - nem meglepő, hogy itt gyorsétteremből is több van. Persze ezeknek a többsége teljesen átlagos (vagy annak tűnő) kifőzde, de azért akadnak említésre méltó helyek. A Bellozzo-nak például itt is van egy egysége, a Séf Asztala már ránézésre is kilóg a mezőnyből, pizzakedvelőknek ott a Pizza Hut, hamburgert pedig elég sok helyen lehet enni. Szóval úgy gondolom, lesz miért visszajönnöm ide, de valahol el kellett kezdeni a tesztelést, és elsőre a Freshland mellett döntöttem.


Ez egy salátázó, ami szinte mindenben a Salad Box-ra hasonlít. Akár be is másolhatnám ide, amit arról írtam, a legnagyobb különbséget az alapsaláták nevei és összetevői jelentik. Persze itt is ugyanúgy van lehetőség tetszőleges alapanyagokat kiválasztani, amiket összekevernek, aztán egy papírdobozba tesznek. Az előre kiadagolt húsokat frissen sütik meg, a marha esetében azt is megkérdezték, mennyire átsütve szeretném. Ezzel sajnos sok hamburgerezőben sem foglalkoznak, ezért nagy öröm, amikor egy salátabárban odafigyelnek rá.


A rock fantázianevű keverékbe (1790 Ft) a hús mellett fetasajt, vörösbab, főtt gomba, sült paprika, csemegeuborka és persze saláta került. Vagyis került volna, mert a paprika éppen elfogyott, ezért aszalt paradicsomot kértem helyette. Az étlap szerint ez az összeállítás 440 grammot nyom, és nem tudnám megsaccolni, tényleg annyi volt-e, de az tuti, hogy nem aprózták el. Mindenből sok került bele és stimmeltek az arányok, nem kellett keresni egyik ízt sem. A zöldségek frissek voltak, a húst úgy sütötték, ahogy kértem, kifejezetten ízlett ez a saláta és jól is laktam vele. Tehát van lehetőség gyorsan egészséges és laktató kaját kapni egy plázában is, csak egy kicsit körül kell nézni hozzá.

A saláták mellett krémleveseket és reform desszerteket lehet még kapni a Freshlandben - pontosan úgy, ahogy a Salad Box éttermeiben is. A kínálat tehát szinte teljesen ugyanaz, és mivel a minőség mindkét esetben szuper, könnyen meg tudom mondani, melyik helyre menjetek: amelyik éppen közelebb van!

Facebook: Freshland
Honlap: www.freshland.hu (itt fent van az összes üzlet címe és nyitva tartása)

2018. december 10., hétfő

Pasta Italia

Közeleg a karácsony, beindult a vásárlási őrület, és ilyenkor az egész napos ajándékkeresés közben azért enni is kell valamit. A plázákban lévő gyorséttermeket elnézve jó tanácsnak tűnik, hogy inkább vigyetek magatokkal szendvicset erre az esetre, de egyrészt, ha mindenki így gondolkodna, akkor ennek a blognak nem lenne semmi értelme, másrészt pedig ennyire azért nem vészes a helyzet.

Hétvégén a Corvin Plaza-ban jártam, aminek a felső szintjén a megszokott kajáldákon túl például Bellozzo illetve Il Treno Buono is található. Mindkettőről írtam már korábban (akkor még csak egy-egy éttermük volt, azóta kezdtek terjeszkedni), elégedett voltam velük, nem csak egy bevásárlás közben gyorsan letudott ebédhez jó választások, hanem valóban finom ételeket kínálnak.

Most viszont valami új helyet akartam kipróbálni, ezért a Pasta Italia választékát kezdtem el nézegetni. Itt nem meglepő módon főleg tésztákat lehet kapni, de a melegentartó pultban sorakozott pár grillezett, rántott étel, és voltak magyaros fogások (például csirkepaprikás) is. Ezek kevésbé tűntek frissnek, a tésztákat viszont a rendelés leadása után keverik össze a feltétekkel, ez már jobban hangzott. A penne gorgonzolát választottam (1490 Ft), ez egy tejszínes-sajtos-diós tészta, ami így néz ki:


Látványra nem éppen a legmeggyőzőbb étel, és ízben is nagyjából azt a színvonalat nyújtja, amire egy plázás kifőzde esetében számítani lehet. Korrektül elkészítették, nincs elrontva, viszont láthatóan abba az irányba sincs semmilyen törekvés, hogy legalább egy kicsit is különleges vagy az átlagosnál jobb legyen. Ha például a diót nem egészben, hanem durvára törve teszik a tésztára, akkor máris jobban mutatna, és az ízek egyenletes eloszlásán is sokat segítene. Pár hasonló aprósággal jelentős javulást lehetne elérni, de az étel azért így is oké volt, a legnagyobb negatívumot az jelentette, hogy tudtam, a Bellozzo-ban ennél sokkal jobb tésztát ehettem volna.

Nyitva tartás:
H-SZ: 10:00-22:00
V: 10:00-19:00

2018. december 3., hétfő

Biang Bisztró

Nem szeretnék egy alkalom után elhamarkodott kijelentést tenni, de könnyen lehet, hogy találtam egy olyan kínai gyorséttermet, ahova rendszeresen vissza fogok térni. Miben különbözik a Biang Bisztró az átlagtól? Leginkább abban, hogy nem csak egy gyors és olcsó szükségmegoldást kínálnak az éhség megszüntetésére, hanem valóban finom ételeket.

Pedig az étlap kifejezetten egyszerű, nincs semmi “egzotikus” vagy “illatos-omlós” fantázianevű fogás, ehelyett különböző húsokat (csirke, marha, bárány, kacsa) és zöldségeket készítenek ázsiai fűszerezéssel, köretként pedig rizs, tészta illetve rizstészta közül lehet választani. A főételek ára 2000 forint körül mozog, ez drágább, mint ami a kínai kifőzdékben megszokott, viszont egy hagyományos étteremhez képest nem számít soknak, az adag pedig bőséges. Dinsztelt marhahúst kértem rizzsel (2180 Ft), pár perc múlva már jött is vele a pincér, és ezt tette le elém.


A tálalás nagyon tetszett, mindig örülök neki, amikor azt látom, hogy egy gyorsétteremben is adnak rá, és nem műanyag tányérból kell ennem. Alapból csak pálcikát kaptam az étel mellé, és a rizst olyan állagúra főzték, hogy azzal is könnyen meg lehet enni, de gondolom, kérésre adnak kést és villát is. A doboz tetejét levéve sem kellett csalódnom a látványban, ez a kaja az egyszerűségével együtt is igazán jól néz ki! Nem egy kifejezetten diétás fogás, mert a marhahús nem a legsoványabb fajtából való, pont annyira zsíros, hogy kellően ízletes legyen, viszont ne túl nehéz. A fűszerezés és a zöldségek megadták az ételnek a keleties ízvilágot, de nem vitték túlzásba, nem ordított minden falatnál a tányérról, hogy “te most kínai kaját eszel!”. Nem, ez szimplán egy finom étel - amit egy kínai gyorsétteremben kaptam.


Ha hasonló lenne a színvonal a többi kínaiban is, akkor cserébe hajlandó lennék kifizetni a magasabb árat, de így sincs okom panaszra, mert a Biang Bisztró már két forgalmas helyen is megtalálható. Az ételeiket akkor is érdemes megkóstolni, ha amúgy messzire elkerülitek a szezámmagos csirkét - ez tényleg más. A limonádénál viszont készüljetek fel rá, hogy édes lesz, én a jázminosat kóstoltam, és finom volt, de fele ennyi cukorral még jobb lett volna. 

Oktogon
Facebook: Biang Bisztró - Oktogon
Cím: Teréz körút 20.

Vámház körút
Facebook: Biang Bisztró - Vámház körút
Cím: Vánház körút 5.

Nyitva tartás:
H-V: 11:30-21:30