2016. július 16., szombat

Damniczki Cukrászda

Amióta tavaly nyáron felfedeztem a Levendulát, nem is nagyon fagyiztam máshol, vagy, ha mégis, akkor nem igazán volt említésre méltó, ami a tölcsérembe került. Most viszont az eredetileg székesfehérvári Damniczki cukrászda frissen nyílt fővárosi egységéről annyi jót olvastam, hogy nem hagyhattam próba nélkül a helyet. Így hát egy forró délutánon céltudatosan megindultam a Hercegprímás utca felé, és nem engedtem a többi útba eső fagyizó csábításának. 

Már ez sem volt egyszerű, de az igazán nehéz feladat akkor várt rám, amikor beléptem az üzlethelyiségbe és megláttam a kínálatot. Nézegettem a pultban lévő kb. ötvenféle fagyit, próbáltam különböző szempontok alapján szűkíteni a listát, de egyszerűen nem tudtam dönteni. Aztán végül arra jutottam, hogy találomra választok egy egyszerűbb és egy különlegesebb verziót, aztán, ha azokkal elégedett leszek, akkor úgyis vissza fogok térni, hogy folytassam a kóstolgatást. Azért csak két ízben gondolkodtam, mert itt egy gombóc 7 dekás, ami az átlagos súly közel másfélszerese (ezzel együtt az árak is magasabbak a megszokottnál: a legtöbb fagyiból 350 forintba kerül egy adag, az igazán extrákból, például a szarvasgombás étcsokiból pedig 450-be).


Végül a kókuszos csokit és a mézeskalácsot próbáltam ki, és egyikben sem kellett csalódnom. Az előbbin érződött, hogy rendesen van benne kakaó, annak az íze dominált, de azért a kókusz is fel-felbukkant, hogy érdekesebbé tegye a dolgot. Nem egetrengető élmény, de simán hozza azt a szintet, amit egy jó minőségű, viszonylag klasszikusabb fagyitól várni lehet. A mézeskalács izgalmasabban hangzott, és abszolút rászolgált a nevére. Már elsőre határozottan érezhető volt a szuper fahéjas-gyömbéres íz, ami annyira magával ragadott, hogy szinte karácsonyi hangulatot okozott, ez pedig nem kis teljesítmény nyár közepén. Az első teszt tehát pozitív élmény volt, valószínűleg vissza fogok még térni ide. A képzeletbeli dobogóm tetején azért továbbra is a Levendula áll, de a Damniczki szorosan felzárkózott a második helyre.

Facebook: Damniczki Budapest - cukrász manufaktúra
Honlap: damniczkibudapest.hu
Cím:Teréz körút 62.
Nyitva tartás:
H-P: 8:00-21:00
SZ-V: 11:00-22:00