2016. december 16., péntek

Nanjing Kínai Étterem

A kínai kajáldákkal is hasonló a helyzet, mint amit nemrég a pizzaszeletet árusító helyekről mondtam: elterjedtek az olcsó, de nem túl magas minőséget kínáló egységek, ez pedig eléggé negatívan befolyásolja az egész kategória megítélését. Pedig vannak kivételek, amikkel akkor is érdemes tenni egy próbát, ha amúgy már nagyon unjátok az ázsiai ételeket. Nem állítom, hogy az étterem, amit most bemutatok a kínai gasztronómia csúcsát kínálja (egyébként sincs elég tapasztalatom egy ilyen kijelentéshez), de megfizethető, mégis jelentős előrelépést jelent a tipikus büfés koszthoz képest.


Még akkor is, ha elsőre nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek a hely. A Nanjing Kínai Étterem a Keleti pályaudvar közvetlen szomszédságában található, és kívülről semmi érdekes nincs benne. Gondolom sokan láttátok már, de inkább elmentetek mellette, mert nem gondoltátok, hogy bent tök jó kajákat lehet kapni. Én legalábbis így voltam vele, amíg egyszer a hideg tél és egy vonat jelentős késése elől be nem menekültem ide egy forró teára. A beltér pedig egyből meggyőzött arról, hogy itt bizony az ételeket is kell próbálnom. Mert az átlagos kínai büfék nem pont így néznek ki:



Ha a bejáratnál jobbra fordultok, akkor láthatjátok, hogy azért itt is megvan az ismerős pult, ahonnan a szokásos, mikróban megmelegített fogásokat lehet kérni, de ez egy futó pillantásnál többre nem érdemes. Inkább vegyetek fel egy étlapot, és vigyétek magatokkal a kiszemelt asztalhoz. Ezt csak azért írom le, mert én nem így tettem, és amikor kb. negyed óra várakozás után kértem egy étlapot az egyébként nem túlterhelt pincértől, akkor megmutatta, hogy honnan tudom elvenni. Érdekes megoldás, de ezt leszámítva abszolút rendben volt a kiszolgálás. 


Igazán sokféle fogásból lehet választani és ezek többsége megáll kétezer forint alatt, csak a tengeri herkentyűs vagy egyéb különleges összetevőket tartalmazó ételekért kell többet fizetni. Én mandulás kacsát (1480 Ft) kértem vegyes zöldségekkel (880 Ft), az italok közül pedig a zöld teát (400 Ft) választottam. Nagyjából 15 perc múlva így nézett ki az asztalom:


Talán egy kínai étteremnél nem meglepő, de ettől még pozitívum, hogy a kis kancsóban nem filter volt, hanem tealevelek. Jópár csészényi ital kijött belőle, amire szükség is volt, hogy kitartson a hatalmas adag kaja végéig. Talán a képeken nem tűnik nagynak a mennyiség, de nem tudom elképzelni, hogy ezzel valaki ne lakjon jól, kisebb étkű vendégekből akár kettőnek is elég lehet. A zöldségkeverék jó eséllyel gyorsfagyasztott, viszont legalább nem valami olcsó, íztelen fajta, hanem teljesen korrekt. A lényeg úgyis a kacsa, azzal pedig igazán elégedett voltam: omlós, puha, enyhén zsíros, karakteres ízű hús finom szósszal alaposan meglocsolva és szeletelt mandulával szórva. Valószínűleg ez a fogás sem térítené meg azokat, akik élből kerülik a kínai konyhát, de mindenki másnak bátran ajánlom, ahogy az egész éttermet is. 

Amúgy, ha láttátok Bodzsár Márk Isteni műszak című filmjét, akkor virtuálisan már jártatok ezen a helyen. ;)


Nyitva tartás:
H-P: 9:00-21:00
SZ-V: 10:00-21:00