2015. november 8., vasárnap

fekete

Jelenleg is sok újhullámos kávézó van Budapesten, és egyre több nyílik. Lehet, hogy valaki már unja őket, mert ezeknek a helyeknek általában hasonló a berendezése és a választéka is, nekem azonban kifejezetten szimpatikus ez a trend. Így talán szép lassan mindenkihez eljut, hogy a jó kávé nem egy keserű, kizárólag cukorral fogyasztható ital, aminek az élénkítés az egyetlen funkciója, hanem érdemes odafigyelni az ízére. Ezért aztán szívesen írok legalább egy rövid bejegyzést minden ilyen helyről.

fekete - csésze

A legutóbbi célpontomban már a neve minimalizmusa is eléggé megfogott: fekete. Egy egyszerű szó, az is kis kezdőbetűvel – és mégis hatásos. Benne van mindaz, amiért be szoktam térni az ehhez hasonló kávézókba: egy jó feketéért. Ezt meg is kaptam, az eszpresszó 450 forintba került (ami ebben a kategóriában kb. átlagos ár), és eléggé rendben volt. Nem találta telibe az én ízlésemet, de, ha objektíven nézem, akkor semmi baj nincs vele.

fekete - az udvar "teteje"

A fekete két részből áll: elöl, a Múzeum körúton van az aprócska kávézó, a mellette lévő kapualjon keresztül pedig a hangulatos udvarra és a fekete brew&food bar-hoz lehet eljutni. Utóbbiban a kávék mellé helyben készült szendvicsekből és süteményekből is lehet választani, illetve otthoni kávékészítéshez szükséges eszközök is kaphatók. Bent vidám, családias a légkör, de az udvar annyira megtetszett, hogy kihasználtam a viszonylag enyhe időjárást, és inkább kint ültem le. Az utca forgatagából viszonylag kevés szűrődik be ide, nyugodtan lehet kávézni, beszélgetni. Ha az Astoria közelében laknék, valószínűleg gyorsan a törzshelyemmé válna a fekete, de így is tuti, hogy vissza fogok még ide jönni, és megkóstolom valamelyik szendvicsüket, sütijüket is.

Facebook: fekete
Honlap: feketekv.hu
Cím
Nyitva tartás:
fekete:
H-P: 7:30-18:00
SZ-V: 9:00-18:00

brew & food bar:
H-P: 8:30-19:00
SZ: 9:00-19:00
V: 9:00-18:00