2015. május 24., vasárnap

Borpatika

Nem akarom ordas nagy klisével kezdeni a bejegyzést, mint például a könyv meg a borítója, de tényleg valami ilyesmiről van szó. Vagy Ti gondolnátok, hogy tök jó kaját lehet kapni egy kívülről így festő, Borpatika nevű helyen?

Borpatika kívülről

Őszintén szólva én elsőre egy teljesen tipikus késdobálónak néztem. Aztán egy kocsmatúra alkalmával betértünk ide is, és a házi tepertős pogácsa elindított valamit. Nem csak az volt a szerepe, hogy legyen, ami felszívja az alkoholt, hanem kifejezetten finom és friss péksüteményt ettünk itt, este 10 körül. Később megtaláltam a folyamatosan frissülő honlapot, a szimpatikus bemutatkozószöveggel és az aktuális ételajánlattal, innentől kezdve pedig egymást követték a kellemes meglepetések: kezdjük ott, hogy 820 forintért háromfogásos ebédmenüt adnak – hétvégén is! De akkor sincs semmi gond, ha a napi ajánlat nem szimpatikus, ilyenkor is egészen sokféle étel közül lehet választani, és az árak igazán barátiak.

Borpatika pincehelyiség

Mi is inkább magunknak válogattuk össze a fogásokat, és egyikünk még a német nyelvtudását is gyakorolhatta, hiszen a nem túl jól megvilágított pincehelyiségben nem volt 4 db magyar nyelvű étlap. Valószínűleg a törzsvendégek úgyis mindig a menüt kérik, így a tulajdonos nem érzi fontosnak a hiányosság pótlását, és nekünk sem szegte kedvünket a dolog. Amikor elmondtuk a rendelést, kicsit számítottam rá, hogy a felszolgáló majd kinevet minket, amiért bedőltünk az átverésnek. Valahogy még mindig nehezemre esett elhinni, hogy ehhez a helyhez ilyen ételválaszték társul. De a felszolgáló nem nevetett, hanem felírt mindent, és 20 perc múlva meghozta a leveseket. Itt meg kell jegyeznem, hogy a fényviszonyok gyakorlatilag lehetetlenné tették a normális képek készítését, de higgyétek el, élőben minden szuperül nézett ki.

Borpatika - francia hagymaleves

Borpatika - görög gyümölcsleves

Ahogy az ételek ízével is mindenki elégedett volt. Én görög gyümölcslevest (400Ft) és Scotland Steaket (1400Ft) kértem, ezekről bővebben is be tudok számolni. A leves az egyik legjobb volt, amit eddig kóstoltam: tejszínes, krémes, pont kellően édes, és a gyümölcsökkel sem spóroltak. A Scotland Steak elnevezés mandarinos-diós-whisky-s barnamártással leöntött hátszínt takar, és ebben sem kellett csalódnom. A hús csak szimplán jó volt (ennyi pénzért már ez is remek teljesítmény lenne), de a rajta lévő szósz teljesen levett a lábamról. Érződött benne az összetevők íze külön-külön is, és ezek remek összhangot hoztak létre. Az ebédnek ezen a pontján még egyszer körülnéztem, hogy biztos jó helyen vagyok-e, mert nehéz volt összeegyeztetnem ezt a fogást a környezettel. Aztán nyugtáztam, hogy nagyon is jó helyen vagyok. Adagok tekintetében sincs okom panaszkodni, egy leves+főétel+köret (ez nincs benne a főételek árában) trióval simán jól lehet lakni, de azért a teljesség kedvéért kértem még egy házi meggyes rétest is. Ez nem volt különösebben izgalmas, de korrektül betöltötte az ebéd utáni édesség szerepét, és megszolgálta a 240Ft-os árat.

Borpatika - Scotland Steak

Borpatika - Pulykamell "Dubary" módra

Borpatika - Pompadour pulykamell

Borpatika - Molnár legény kedvence

Borpatika - meggyes rétes

A Borpatika tipikusan az a hely, ahova azért nem járnak rengetegen enni, mert egyszerűen nem nézik ki belőle, hogy itt jó áron lehet sokféle szuper kaját kapni. Negatívumként csak a gyenge világítást és az étlapok hiányát tudom felhozni, de a kiszolgálással és ételekkel kapcsolatban (minőségi illetve mennyiségi szempontból egyaránt) minden rendben volt. Egészen biztos, hogy máskor is fogok itt ebédelni, és kipróbálom majd a napi menüt is. Adjatok egy esélyt Ti is a Borpatikának, érdemes! ;)


Cím: Bertalan Lajos utca 26.
Nyitva tartás
Minden nap: 9-24 (Konyha: 9-22)