2016. november 11., péntek

Pocakmaci Tejbár

Beköszöntött az évnek az az időszaka, amikor erőteljes elhatározásra van szükségem ahhoz, hogy meló után a hideg és a sötét ellenére is elinduljak felfedezni a várost. Szerencsére Budapest mindig bebizonyítja, hogy érdemes kicsit kilépni a komfortzónából, és a legközelebbi pékség vagy utcai árus helyett valami újdonságot kipróbálni.


Ezúttal a Pocakmaci Tejbár volt a célpontom, amiben igazán kellemeset csalódtam. Elsősorban egy meleg italért mentem be, aztán úgy döntöttem, eszek is valamit. Nem sok jóra számítottam, amikor megláttam, hogy már csak egy (ránézésre nem túl frissnek tűnő) szendvics árválkodik a pultban, de annyira nem voltam éhes, hogy komolyabb kaját rendeljek, így tettem vele egy próbát. Kértem mellé egy bögre habos kakaót is (310 Ft), hiszen azzal úgysem lehet nagy gond. Nem is volt, tökéletesen megadta a menzás hangulatot, a piros pöttyös bögre pedig még rátett erre egy lapáttal. Egyébként különféle ízesített kávék és turmixok közül is lehet választani, de én most a modern, trendi cuccok helyett valami klasszikus, kellemesen retró italra vágytam, ennek pedig ez a kakaó abszolút megfelelt.


Ez persze még nem nagy szám, de az igazi meglepetést a szendvics okozta, ami a látszat ellenére abszolút friss volt és ugyanennyire finom is. Nem valami izgalmas újításról van szó, csak egy teljesen korrekt szendvicsről, amiért rendszeresen megrohamoztam volna annak idején a sulibüfét. Na jó, a 450 forintos ár nem a legkedvezőbb, de ezért cserébe puha, teljes kiőrlésű zsemle jár benne ropogós, ízletes zöldségekkel és tisztességes mennyiségű tarjával. Nem egy óriási adag kaja, azonban eléggé laktató. 

Nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, mivel amit kóstoltam, az csupán a választék töredéke, viszont ahol az utolsónak megmaradt szendvics is ennyire szuper, ott mindenképpen érdemes lehet egy főételt vagy reggelit is kipróbálni. Igyekszem majd minél hamarabb ezt tenni, és az új tapasztalataimmal bővíteni ezt a bejegyzést, de addig is meg akartam osztani veletek az első benyomásaimat.
Nyitva tartás:
H-SZ: 8:00-22:00
V: 9:00-22:00