2015. június 22., hétfő

Trattoria Venezia

Már régóta tervezek kipróbálni egy drágább pizzát, hogy megtudjam, valóban minőségibb, „olaszosabb” kaját kapok-e, ha több pénzt szánok rá. Az utolsó pillanatban azonban mindig inkább egy már bevált, olcsó étterem mellett döntöttem, de most elhatároztam, hogy mindenképpen a Trattoria Veneziából fogok rendelni. A Fumé pizzát választottam, amin füstölt sajt, olasz, göngyölt bacon illetve parmezán a feltét. Mindez 2200 forintba kerül, de mivel a XI. kerületben lakom, ezen felül még fizethetek 300 forintot a kiszállításért. Ez volt az a pillanat, amikor nem sokon múlott, hogy inkább másik étterem mellett döntsek. Manapság már egy csomó pizzázó ingyen áthozza akár az egész városon a pizzát, ők pedig elkérnek 300 forintot nem egészen 3 kilométerért?! Na mindegy, szóval 2500-ba kerül az ebédem, ehhez mérten elég szigorú is leszek az értékelésekor. 

Trattoria Venezia - pizzásdoboz

A honlapon 60 perces szállítási idő ígértek, ebből talán 2 perccel csúszott ki a futár, de kapásból elnézést kért a késésért. A doboz kifejezetten tetszik, a pizza friss és jól néz ki, az első jelek biztatóak. Az viszont már szemmel látható szépséghiba, hogy a tészta széle néhol kicsit megégett, ezeken a részeken a külső kb. fél centis sáv száraz, ropogós. A másik negatívum, amit még a kóstolás előtt felfedeztem, hogy néhány helyre a kelleténél valamivel több olaj került. Igazából nem vészes, egy 1500 Ft körüli pizzánál talán meg sem említeném, de ezen a szinten azért már fájó pont tud lenni. Szerencsére az első pár falat után eszembe sem jut ilyen apróságokon bosszankodni: a tészta vékony és puha, a feltétek minőségiek, mindkét sajt és a bacon is szuper. A honlapon nem találtam arra vonatkozó információt, hogy kemencében sütötték-e a pizzát, de az íze alapján arra tippelek, hogy igen. Ezen a ponton, már indokoltnak érzem a magasabb árat. Azt nem mondom, hogy a Trattoria Venezia annyival jobb egy középkategóriás pizzázónál, mint amennyivel drágább, de a Fumé pizza tényleg kifejezetten finom. 

Trattoria Venezia - Fumé pizza

Ár/érték arány tekintetében azért még javulhatna az étterem, amit legkönnyebben az árak csökkentésével és persze az ingyenes szállítási terület kiterjesztésével tudnának elérni. Ha egy ilyen pizza megállna 2000 forint alatt, akkor gyakrabban rászánnám a pénzt, de így csak nagyon ritkán fogok innen rendelni, inkább maradok az olcsóbb helyeknél. Persze itt is vannak kevesebbe kerülő pizzák, könnyen lehet, hogy kipróbálok majd egyet azok közül is, hátha jobban megérik az árukat. 


Korábban azt írtam, hogy nem ez lesz a leggyakoribb kategória, mostanában mégis megjött a kedvem az ételrendeléshez. Így aztán, ha van olyan étterem, amit Nektek bejött, vagy csak szívesen olvasnátok róla egy tesztet, akkor küldjétek el az elérhetőségét, és igyekszem minél hamarabb lecsekkolni a helyet.